2011. január 29., szombat

, , , , , , ,

"Át kell adnunk magunkat a zenének."

  "Még amikor a faluban lakott, néha addig rohant, míg levegő után kapkodva, szédelegve, hétrét görnyedt, hogy aztán kiegyenesedve figyelje, hogy tér vissza eredeti helyzetébe a látóhatár. Vivaldival befejezni egy darabot pontosan ugyanilyen volt. Azokban a pillanatokban a csend tökéletes volt - teljesen más, mint a Pietà kierőszakolt csendje, mely inkább azt fejezte ki, mi az, ami tilos, ahelyett, hogy betekintést nyújtott volna abba, ami lehetséges."


    1695-ben a velencei Ospedale della Pietà lépcsőjén két kislányt találnak, a hároméves Maddalenát és a néhány hónapos Chiarettát. Édesanyjuk egy levelet is tett a gyermekek mellé a neveikkel és némi pénzzel, ami biztosítja a lányok az intézetben való elhelyezését. A kislányok vidékre kerülnek egy családhoz, néhány évvel később ismét a híres leánynevelő intézetben találják magukat. Ekkor hat- és háromévesek, nehezen illeszkednek be a szigorú szabályok közé. Hamarosan kiderül, hogy a lányok páratlan zenei tehetséggel bírnak: Chiaretta gyönyörűen énekel, míg Maddalena számos próbálkozás után affinitást mutat a hegedülés iránt. Azonban a Pietà falain belül sem egyszerű az előrejutás, évekbe telik, míg a lányok tehetségét valóban elismerik a szigorú nevelők is. Ebben nagy szerepe van Antonio Vivaldinak, aki felismeri Maddalena tehetségét. Azonban a felszentelt papból zeneszerzővé avanzsált pap módszereit nem mindig nézik jó szemmel.
A korabeli Pietà (Forrás: Wikipedia)

   A két lány személyisége teljesen eltérő: a visszahúzódó, csendes Maddalena csak hegedülni szeretne, míg húgát teljesen elbűvöli a világ élet, legalábbis azon része, amit megismerhet belőle. Az intézet kórusa ugyanis a vasárnapi templomi fellépés mellett olykor velencei patríciuscsaládok házaiba is meghívást kap.
A szigorú falakon belül a felcseperedő növendékek előtt két út áll: vagy zárdába vonulnak vagy férjhez mennek, amennyiben megfelelő kérő akad a számukra. Hogy a lányok élete hogyan alakul tovább, azt nem szeretném elárulni, de még sokáig nyomon követhetjük az életüket.

   Igazából kb.: a regény felétől szerettem meg igazán a történetet, de megnyugtatok mindenkit, hogy előtte sem unalmas :). Nagyon tetszett a korabeli Velence életének bemutatása és főleg, hogy ezt a világtól elzárt lányok szemein keresztül ismerhetjük meg mi is. Mindkét lányt nagyon megszerettem, teljesen eltérő a személyiségük, de éppen ezért szerethetőek és bármi is történjen velük, mindig összetartanak.

Antonio Vivaldi (1678-1741)

   Az írónő a regény végén egy kisebb fejezetben említést tesz a megváltoztatott adatokról, amelyekre a történet folyamatossága miatt került sor. Mindezzel nincs is semmi gond. Ellenben a fordítással kapcsolatban lenne néhány észrevételem: nagyon sok könyvben találkoztam már azzal a szarvashibával, hogy folyamatosan Olaszországot emlegetnek. Nyilván, mert az angolban kizárólag az Italy létezik az ország megnevezésére, azonban köztudott, hogy az egységes Olaszország csak 1861-ben jött létre, addig városállamokból állt és Itália néven illik emlegetni. Mivel a regény utolsó fejezete 1730-1732-ben ér véget, így még 130 év választ el az egységesítéstől. Tessék erre figyelni! A másik problémám, amit csak egy olasz nyelvet tanultnak szúr szemet, de annál nagyobbat: a könyvhöz tartozik egy szójegyzék, ami a latin nyelvű énekek, imádságok sorait, ill. a különböző olasz nyelvű és zenei kifejezéseket hivatott megmagyarázni, amit nagyon jó ötletnek tartok, mert igazán hasznos olvasás közben. DE: ha a szójegyzékben pontosan szerepel az adott olasz főnév egyes és többes száma, a regény bizonyos lapjain miért kell az eleve olasz többes számot magyarosan is többes számba tenni???
Példa: az intézet tanárát olaszul maestra-nak hívják, a többes száma maestre. A regényben pedig nem egyszer szerepel a maestrek kifejezés. Jaj! Ez pontosan ugyanolyan, mint amikor az olasz válogatottat kommentátorok Azzuri-knak nevezik, ez kb.: olyan, mint magyarul a bestiákok.  Ráadásul a többes számban használt főnév mellé sokszor E/3. személyű ige kerül! Na, itt tényleg égnek állt a hajam. Máskor pedig meglepődtem, hogy helyes volt az alany és az állítmány személyének egyeztetése. Igen, jöhetnek a kövek, de akkor is nekem van igazam és ezeket még az is észreveszi, aki most kezdte az olaszt. Ha pedig az eredeti angol szövegben is így volt, akkor az írónőnek illett volna egy olasztanárral konzultálni a kiadás előtt.
Mindez a könyv értékéből nem von le, de az ilyenekre illene odafigyelni és csak csendben jegyeztem meg. Tudom, hogy nem egyszerű fordítani.

Canaletto: A Bucentoro visszatérése Mennybemenetel napján (a kép a könyv hátsó borítóján szerepel)
   De hogy ne csak kukacoskodjak: amit nem tudtam: Vivaldi A négy évszakhoz egy-egy szonettet írt és ezekhez született a jól ismert zene.

A TAVASZ (La primavera)

Itt a tavasz már, ünnepre kelve
kedves szellőcskék puhán lengedeznek,
fecskék köszöntik vígan énekelve,
források ifjan, gyorsan csergedeznek.

Fekete felhők meg-megrengedeznek,
kék égre zordul rá-rátérdepelve,
villám hasít - és meg-megrepedeznek,
a fecskéknek megjő friss zenére kedve.

Míg elmeséli százszor, merre, hol jár,
szellő a rétnek, fújdogál a fákra,
jobbján ebével szendereg a bojtár,

majd sípjába fúj, s édes muzsikákra
nimfákkal táncol - s rájuk borul ott már
tündöklő Tavasz szerelmetes sátra.


A NYÁR (L'estate)

Kemény a Nap, suhog a fényes ostor,
Tikkad a nyáj, az ember, ég a cserje,
csak a kakukk szól újra-újra olykor,
s felelget néki, visszabúg a gerle.

Még lágy a szellő, ám a tájban ott forr
a vad vihar már, jő, hogy leteperje,
riad a bojtár, lila már a dombsor:
kerekedik már: egyszeribe' ver le

szanaszét mindent, fut a bojtár, baj van!
nyilall a villám, nagy a dörgés, rához
legyet, dongót is, rettenetes rajban.

Sejtette ő ezt: Fergeteg kiáltoz -
és a jégeső, a kopogós morajban,
mint fürge hóhér, úgy csap a kalászhoz.


AZ ŐSZ (L'autunno)

Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.

Áll a szüret még, dallal, vigalommal,
kedves az ég is, barátságos, tiszta -
majd a vad nyárnak ki-ki nyugalommal
álom-adóját adogatja vissza.

De a vadász kél, kerekedik reggel,
megfújja kürtjét, kutyáit hivatja -
fut a vad, szorítsd, rajta, ne ereszd el!

S a nagy lármától végre megriadva
- el is találták, űzik is sereggel! -
lankad a vad már, páráját kiadja.


A TÉL (L'inverno)

Küszködni, fázva, csikorgó havakkal,
csikaró, fájó, rettenetes szélben,
topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben,
jeges világban, vicsorgó fogakkal.

Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal
mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben -
majd síkos úton, jaj, elesőfélben
továbbhaladni, mindig egy arasszal:

vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat:
No, kelj fel, indulj - hanem aztán jó kis
roppanás: jég volt, beszakadt alattad!

Sirokkó, bóra, ezerféle kófic
rohama csap rád zúgó szél-hadaknak -
ilyen a tél hát, de van benne jó is...


(Rónai Mihály fordítása) (forrás)


Laurel Corona: A négy évszak - Vivaldi Velencéje
Fordította: Balázs Laura
456 oldal
Tericum Kiadó, 2010
3570 Ft
Képek: Google.hu
Share:

4 megjegyzés:

  1. Jó könyvnek tűnik így az ismertetésed alapján!

    VálaszTörlés
  2. Az is ;))). A második felét két nap alatt olvastam el :).

    VálaszTörlés
  3. Nagyon érdekes dolgokat írtál (pl ezeket én sem tudtam, főleg az olasz többes számokat, de a bestiákok nagyon tetszik!:D), reméljük pár fordító is olvassa a bejegyzést!
    Egyébként én alapból imádom Vivaldit, szóval már csak miatta is rég el akartam olvasni a könyvet, de a véleményed alapján azt hiszem kívánságlistás lesz.:)

    VálaszTörlés
  4. A bestiákok nem saját találmány ;).
    a könyv pedig Neked is biztosan tetszeni fog ;).

    VálaszTörlés

A hozzászólás cenzúrázatlan, és egyet nem érteni bármikor lehet.