2010. augusztus 29., vasárnap

Je les veux


A napokban fedeztem fel, hogy az Európa Könyvkiadó újra megjelenteti Robert Merle Francia história sorozatát, méghozzá nem is akárhogy: a 13 kötet gerincén egy-egy festményrészlet található. A teljes sorozat jövő év Karácsonyáig kerül a boltokba. Már nagyon fenem rájuk a fogam. 

"Életet kaptál; kötelességed [...], hogy találj valami szépséget ebben az életben."


   Évekkel ezelőtt sokszor belefutottam a regénybe, tetszett is, amiket írtak róla a különböző ajánlókban, de valahogy nem éreztem azt, hogy nekem ez kell. Bezzeg most: alig vártam, hogy megérkezzen az e-mail, hogy végre megrendelhetem. Nézegettem, és tudtam, hogy most jött el az idő, hogy elolvassam. Just in Time.

   A regény három részből épül fel, melyek mindegyike 36-36 "fejezetből", pontosabban gyöngyszemből áll. Ez pedig nem más, mint a katolikusok által használt rózsafüzér őse. A füzért dzsapa-malának  nevezik, és a hinduk és a buddhisták használják a mantrájuk ismételgetéséhez. Liz Gilbert is erre alapozza könyvét.

   Liz 32 éves amerikai írónő, férjével éppen a gyerekvállaláshoz érkeznek, amikor rádöbben, hogy ő nem erre vágyik. Éjszakákat tölt a fürdőszoba kövén sírással, míg egy este Istenhez fordul imáiban, ami sorsdöntő fordulatokat indít el. Új szerelmének és a munkájának köszönhetően jut el Indonéziába, ahol egy öreg füvesembertől az alábbi jóslatot kapja:
"- Magának több szerencséje van az életben, mint másoknak. sokáig fog élni, sok-sok barátja lesz, és rengeteg élménye. Az egész világot bejárja majd. Egy baja van csak: túl sokat aggódik.
[...] Valami alkotó munkát végez, talán művész, és jól megfizetik. Mindig jól megfizetik majd ezért a munkáért. - bőkezű a pénzzel, talán túlságosan is. Még egy gond: egyszer az életében elveszíti majd minden pénzét.Azt hiszem, hamarosan.
[...] - De ne aggódjon - folytatta. - Azután, hogy elveszíti az összes vagyonát, rögtön vissza is kapja. Egyből rendben lesz minden.
[...] - Nemsokára visszatér ide, Bali szigetére. Igen, vissza kell térnie. Itt fog maradni három, talán négy hónapig. A barátom lesz. Az is lehet, itt lakik majd nálam, a családommal. Én gyakorolom majd angolt magával. Soha nem tudok angolt gyakorolni senkivel. Maga jó a szavakkal. Ugye, ez  az alkotó munka, amit csinál, szavakkal függ össze?
 - Így van! - kiáltottam. - Író vagyok! Könyveket írok!
 - Maga egy New York-i könyvíró - ismételte egyetértése jeléül, mintegy megerősítésképpen. - Szóval visszajön Balira, itt lakik majd, és tanít nekem angolt. Én pedig tanítom magát, mindent, amit tudok."

    Mint mindenki, Liz sem érti a jóslatot, azonban hamarosan pont kerül az elhúzódó válása végére, szakít szerelmével és a kiadója előleget ad az új könyvéhez, azaz éppen ehhez. Így megkezdheti új életét, melynek három célországa van: Itália, India és Indonézia.

      Rómába költözik, ahol nyelvet tanul, eszik, élvezi a dolce vitát, új barátokra tesz szert és visszanyeri régi önmagát.
Indiában egy asramban tölti napjait imádkozással, templomsúrolással, majd visszatér Balira a füvesemberhez.

          Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nálam az olasz fejezet lett az abszolút favorit. Tényleg olyan olaszosra sikerült: mozgalmas, vicces és tele van élettel. Jó érzés tudni, hogy nem csak én vagyok szerelmes az olasz nyelvbe, és egy nyelvet azért tanul az ember, mert érdekli, mert tetszik neki és pont. Nem kell megmagyarázni. Természetesen a másik két fejezet - leginkább az indiai - már nyugodtabb volt, ami nem meglepő, hiszen mások a szokások, más a kultúra.

        Tekintsük  a könyvet kulturális és szellemi utazásnak egy nő szemszögéből, aki mindenét elvesztette, de visszatalált. Tudom, ez talán közhelyesen hangzik, de aki az élete során egyetlen lelki válsággal sem találta magát szemben, nem fogja megérteni, számára csak egy valóra vált amerikai álomként fog hatni. Mindenesetre nálam bevált és csak ajánlani tudom.
Kíváncsian várom a filmet is, amit itthon október 14-én mutatnak majd be.


Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek
Fordította: Balázs Laura
464 oldal
Ulpius-ház, 2010
3499 Ft
Kép: Google.hu 

2010. augusztus 21., szombat

Bor, franciák, Provence

     


       Ez is azon könyvek egyike, amelyekkel régebben már sokat szemeztem a könyvesbolti portyázások során, végül 500 Ft-ért vettem meg ezzel a borítóval. Nem is bánom, mert ez jobban tetszik, és ezúton kérek elnézést a Russell Crowe-rajongóktól, de nem tartozom közéjük.

        Kezdeném azzal, hogy a filmet nemrég néztem meg másodjára és mennyi mindenben, sőt nagyon sokban eltér a regénytől. De nem akarok ezzel untatni senkit. Térjünk át a cselekményre:
    Max Skinner 30-as londoni bróker. Éppen a leginkább utált kollégájával ebédel, amikor közli vele, hogy lenyúlta előle a Max által is kiszemelt üzletet és au revoir. Max alighogy kipakol az irodájából, elindul, hogy az ingatlanügynök Charlie-val vacsorázzon (a későbbiekben ő is fontos szerepet kap), amikor egy Franciaországból érkezett borítékot talál a postaládában. A metrón megdöbbenve olvassa, hogy szeretett Henry bácsikája - akinél gyerekkora nyarait töltötte - elhunyt, és a francia törvények értelmében ő az örökös.
Max végül Provence-ba utazik, de még nem tudja, mi legyen az örökséggel. Saint-Pons tipikus falu, ahol senki sem maradhat ismeretlen, így hamar híre megy az angol érkezésének.

"A városokban a szomszédok olyan emberek, akikkel alkalomadtán együtt utazunk a liftben. Vidéken a szomszédok kihatással vannak a mindennapjainkra, éppen ezért fontos volt jó viszonyt ápolni velük."

        Max érkezésekor felkeresi a csinos és fiatal jegyzőt, Nathalie-t, akinek a későbbiekben fontos szerepe lesz. Henry bácsi birtokán Claude Rousell fogadja, aki évtizedek óta a szőlőt gondozza, majd másnap megérkezik a minden lében kanál Madame Passapartout (= tolvajkulcs; mindenre jó, mindenhol felhasználható), aki Henry bácsi házvezetőnője volt.
 
     Max-nek tetszik a birtok, bár egy-két javítás azért ráférne és a szőlő sem olyan, mint gondolta. Egy nap felbukkan Christie, Henry bácsi sosem ismert lánya Kaliforniából, - aki mellesleg jobban ért a borokhoz, mint unokatestvére - és a segítségével egy titkos borüzletre derül fény.

"Magára hagyva Christie-t, hogy kicsomagolhasson, Max és Madame Passepartout lement a konyhába. Max azért, hogy egy pohár borban keressen vigaszt, Madame Passepartout pedig azért, hogy végre felvilágosítást kapjon gyötrő kérdéseire.
   - De miért nem? -kérdezte újra - Az a legjobb szoba. Az ágy elég nagy két embernek is. Ott együtt lehetnének. Très cosy! (= Nagyon kényelmes!)
  - Csak most találkoztunk.
  - És? Majd megismerik egymást.
  - Ő az unokatestvérem. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy az unokatestvérem.
 Madame Passepartout csak legyintett az efféle rokoni kapcsolatok csip-csup problémájára. - Franciaországban  az arisztokraták fele ápol liaison-t az unokatestvérével. -
Ujja hegyével megbökte Max mellkasát, mintegy nyomatékképen. - És a parasztok közül is sokan. Mit gondol, még itt a faluban  is köztudott, hogy...
  Max megakasztotta az asszonyt a tényfeltárásban. - Nézze, az igazság az, hogy...
  - Á, az igazság.
  - ... az igazság az, hogy sosem csíptem igazán a szőkéket. Jobban kedvelem a barnákat. Mindig is jobban kedveltem.
  - C'est vrai? (= Ez igaz?)
  - Abszolúte.
 Madame Passepartout önkéntelenül is végigsimított elfogadhatóan barna haján, bár közben megvonta a vállát. Ő javaslatot tett egy szerinte ésszerű és megfelelő megoldásra - egy potenciálisan nagyon kellemes megoldásra -, amit Max - amennyire Madame Passepartout ezt megítélhette - egyedül azért utasított el, mert a lány történetesen szőkének született. Nevetséges! Milyen furcsák is a férfiak, különösen az angolok!"

         Talán a regénybeli Max jobban tetszett, mint a filmbeli, mert nem az a törtető, mindent azonnal akarok típus, amilyen a filmben. Bár a film kap plusz pontot a táj alaposabb bemutatásával, valahogy a regényben nincs olyan sok tájleírás. Könnyed, nyári olvasmány, de nem árt, ha egy francia-magyar szótár is akad a közelben, mert szükség lehet rá ;).

Peter Mayle: Bor, mámor, Provence
Fordította: Feig András
263 oldal
Ulpius-ház, 2005

2010. augusztus 20., péntek

21. századi lányregény



        A krónikus könyvvásárlási mániámnak köszönhető, hogy megvettem ezt a regénytt. Ill. köszönöm Csengának, aki rábeszélt a rendelésre ;). A regénnyel már szemeztem, mert éppen valami könnyed olvasmányra vágytam.

       Laura Horsley világéletében falta a könyveket és szerkesztő szeretett volna lenni egy kiadónál. Az egyetem után egy könyvesboltban dolgozott, ami azonban hamarosan bezár, így rövid időn belül új munkát kell találnia.

"Laura sokat olvasott. Egyedül élt egy csepp, egyszobás lakásban, a tévéje pedig olyan kicsi és szemcsés volt, hogy csak ritkán nézte. Viszont egyfolytában olvasott: lefekvés előtt, evés, közben, amikor főzött, amíg öltözködött, amíg fogat mosott. Még a zuhany alatt is olvasott volna, ha sikerül kifejlesztenie egy módszert, amitől nem megy teljesen tönkre a könyv. Ahogy a hely, úgy a műfaj sem volt akadály: bármit el tudott olvasni, és ha jó volt, még élvezte is."

         Éppen egy író-olvasó találkozó közepén találkozik Eleonora-val, az ügynökkel, aki egy rövid eszmecsere után a lányt bízza meg egy könyvfesztivál megszervezésével. Laura elutazik az első megbeszélésre Fenellához (Eleonora unokahúga), akinél már várnak rá.  A fesztivál valójában egy zenés-könyves összejövetel, azonban a lehetséges támogató (jelen esetben egy milliomos) csak akkor hajlandó pénzt áldozni rá, ha kedvenc írója, Dermot Flynn is részt vesz az eseményen. Mindez nem tűnne lehetetlen feltételnek, azonban Dermot évek óta nem rukkolt elő egyetlen új kötettel sem, ráadásul ír és nem hajlandó kitenni a lábát a falujából. Mellesleg Laura-nak is ő a kedvence, akit egyetemistaként titkon imádott. Így Laura Monica-val (a zenei fesztivál szervezőjével) Írországba utazik, hogy rávegye Dermot-öt az utazásra...

       Örülök, hogy az Ulpius most is megtartotta az eredeti borítót, viszont nem értem,  hogy miért van a könyv hátulján plusz 40 oldalnyi könyvrészlet?! Korábban beérték  4-5 könyv fülszövegével. Sajnos - mint a legtöbb új kiadású könyv esetében (TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!) - itt is számos nyomdahibával találkoztam (szóköz hiánya, elírás), de ezektől eltekintve imádtam olvasni.
Pluszpont: a borítón az írónő neve és a cím dombornyomású.

   Egy utolsó kukackodás: ha a regény eredeti címe és a magyar fordítás is megegyezik, hol vannak a címben ígért szerelmes levelek? Az 500 oldal során eggyel sem találkoztam, mert a szereplők közül egyik sem írt egymásnak levelet, legfeljebb egy cetlit, sms-t, e-mailt, de egyik sem volt ilyen jellegű.

     Igazi strandolós/utazós könyv, tökéletesen kikapcsol olvasás közben. Egyik este órákon át olvastam, és egyáltalán nem érdekelt, hogy másnap korán kellett kelni. Akkor sem akartam letenni, mert kíváncsian vártam az újabb fejleményeket :). Leginkább egy 21. századi lányregénynek nevezném, de az olvasható fajtából. Valószínűleg azért tetszett annyira, mert amikor az ember lánya mindenféle témájú fordításokkal tölti az idejét, egy ilyen kevés IQ-t igénylő történetre vágyik. Elvétve olvasok ilyen műfajú könyveket, mert - nem tudom, miért - előítéletekkel viseltetek irántuk, de most nem bántam meg a választásomat. Bár be kell vallanom, a végét összecsapottnak éreztem.

2014: ma már biztosan nem venném meg a regényt. Akkor jó pillanatban olvastam, de tavaly elcseréltem Daniel Arasse Festménytalányok c. könyvére, és azóta sem vettem mást a kezembe Katie Fforde-tól.

Az pedig egyenesen vérlázító, hogy a Szerelmes levelek az 501. oldalon véget ér és a maradék 40 oldalon 3(!!!) másik könyvből vannak részletek! 

Az írónő honlapján olvasható az első fejezet egy részlete.

Katie Fforde: Szerelmes levelek
Fordította: Berki Judit
542 oldal
Ulpius-ház, 2010
3499 Ft

2010. augusztus 14., szombat

"Én mindig többet akarok."

"- Te tényleg a világ legboldogabb embere vagy a puszta gondolatra, hogy velem tölthetsz egy éjszakát, mirafloresi kisfiú? Csak azért kérdezem, hogy megint mondhass valami olcsó lilaságot, amikkel úgy szeretsz elhalmozni. - Semmi sem tenne boldogabbá - mondtam, és számat a szájára szorítottam. - Évek óta erről álmodom, gerillalány."


   A Szeretem a mostohám után kíváncsi lettem Vargas Llosa más regényeire, amelyek nem a családon belüli belterjességet boncolgatják. (Azért  beszereztem Don Rigobertot is, egyelőre várat még magára.  Itt végre nem egy abnormális család életébe csöppenünk bele, bár különc szereplők itt is akadnak. Vagy nevezzük őket inkább kevésbé hétköznapinak.

Lima Miraflores negyede

  A regény elején Lima Miraflores nevű negyedében éppen ünnepséget tartanak az ötvenes években. Az ekkor tizenöt éves Ricardo beleszeret egy nála néhány évvel fiatalabb, titokzatos chilei kislányba, Lilybe. Hamarosan kiderül, Lily nem az, akinek mondta magát. Ricardo egyetlen álma, hogy álmai városában, Párizsban élhessen.

    Eltelik néhány év, és Ricardoval a fények városában találkozunk. Itt ismét találkozik a rossz kislánnyal, aki most Arlette-ként mutatkozik be, de útjaik ismét csak elválnak.
Ricardo az UNESCO-nál kap különböző megbízásokat, majd a francia és az angol mellé, elkezd oroszul tanulni. Hamarosan ismét belép az életébe a rossz kislány, immár férjes asszonyként.

   A regény kettejük se vele, se nélküle kapcsolatát boncolgatja, miközben eltelik negyven év, Peru jelentősen átalakul, ezért Ricardo csak nagyon ritkán utazik vissza szülőföldjére. A rossz kislány újabb férfiakat hálóz be, Ricardo újabb barátokkal találkozik, miközben az ő élete is folyamatosan megváltozik: utazik, de minden út magában rejti a viszontlátás lehetőségét...

     Ricardo egyszerű életre vágyik, míg a rossz kislány nem:
"Milyen naiv vagy, milyen álmodozó - szótagolta, kihívó csillogással a szemében. - Te nem ismersz engem. Én csak olyan férfi mellett maradnék meg örökre, aki nagyon, nagyon gazdag és hatalmas. sajnos te sohasem leszel ilyen. 
          - És ha nem a pénz volna a boldogság, rossz kislány?
          - Nem tudom és nem is érdekel, hogy mi a boldogság, Ricardito. De abban biztos vagyok, hogy nem  az a romantikus, csöpögős valami, ami neked. A pénz biztonságot ad, megvéd, engedi, hogy fenékig kiélvezd az életet, anélkül, hogy aggódnod kellene a holnap miatt. Az egyetlen boldogság, amit meg lehet fogni.
Tovább nézett azzal a hideg tekintettel a szemében, ami néha furcsán élessé vált, és mintha megfagyasztotta volna az életet maga körül.
         - Te jó ember vagy, de van egy szörnyű nagy hibád: hogy nincs benned ambíció. Beéred azzal, amit elértél, ugye? De hát ez még semmi, jó kisfiú. Ezért nem lehetek a feleséged. Én sohasem leszek elégedett azzal, amim van. Én mindig többet akarok."
 

     Bevallom, néhány oldalt unalmasnak találtam az Arquimedes, a hullámtörőgát-építő c. fejezetben, azonban pár oldallal később nagy felfedezés várt rám...

     Vargas Llosa minden fejezetben tartogatott egy-egy meglepő fordulatot, úgyhogy nem panaszkodhatom, mert az előzőt leszámítva, nem unatkoztam olvasás közben. A rossz kislány kalandjait pedig nem kívánom senkinek sem.

     A rossz kislány csínytevései egy fordulatos, izgalmas, remek könyv. Aki még nem ismeri a szerzőt, első olvasmánynak ajánlom tőle, mert biztosan el tudja dönteni, szeretne-e más műveivel is megismerkedni. Valószínűleg igen.

U.i.: egy érdekes megjegyzés: Ricardo a rossz kislány ádámcsutkáját említi egyszer. Mióta van a nőknek ádámcsutkájuk?


Mario Vargas Llosa: A rossz kislány csínytevései
Eredeti cím: Travesuras de la nińa mala
Fordította: Szőnyi Ferenc
448 oldal
Európa Kiadó, 2007
2800 Ft

2010. augusztus 10., kedd

Már megint egy díj ;)

Nagyon szépen köszönöm Zakkantnak az újabb díjat, akit megfertőztem az olasz mániámmal ;). Remélem, hasznosítottad a legutóbbi e-mailem tartalmát. ;)



Teendő: 5 kreatív emberkének kell továbbítanom:

Niki:  mert ráébresztett micsoda általános iskolai hiányosságaim vannak :$, amiket hamarosan igyekszem pótolni ;).
Szaniknak: mert nélküle talán sose találtam volna rá Karen Essexre, és ha megkérdezik olaszul, mi a kedvenc könyvem, a válasz: Leonardo hattyúi ;).

Nimának: hogy legyen neki még egy és mert olyan könyveket olvas, amiket én nem :D.
Siontannak: hogy ne felejtse elhozni majd a könyvét! ;)
Amadeának: mert láthatatlan kampányt folytatunk a bibis könyvesbolt bezárása ellen.

2010. augusztus 5., csütörtök

"Minél közelebb vagy a mennyországhoz, annál váratlanabb és gyorsabb a zuhanásod."

      Ha reneszánszról van szó egy könyvben, Itáliában játszódik és festmények is vannak benne, akkor nálam már nyert. Legalábbis a témaválasztás.Örök hála Szaniknak, aki felhívta a figyelmemet az írónőre. ;)

      Az előhangban a szomorú Isabellával találkozunk, aki húga síremlékénél ül 1506-ban. De ne szaladjunk így előre.

   A regény az Este nővérek, itáliai quattrocento utolsó és a cinquecento első éveit, ill. Leonardo munkásságát helyezi a középpontba. 1490-ben a  ferrarai d'Este család két lánya: a 15 éves Isabella és a 14 éves Beatrice, az idősebb nővér vőlegényével lovagol. Hamarosan Isabella Francesco Gonzaga , mantovai márki felesége lesz, míg Beatrice-t a milánói herceg, a Mórként ismert Lodovico Sforza  jegyzi el. A két házasság a családok itáliai uralmát hivatott erősíteni. A két testvér tűz és víz: Isabella finom, művelt, amolyan igazi reneszánsz hölgy, míg Beatrice vad, imád lovagolni és vadászni, a művészetek pedig hidegen hagyják. az esküvő után Isabella boldogan él Mantovában; míg húga kénytelen szembesülni azzal, hogy férje továbbra sem hajlandó megválni korábbi szeretőjétől, Cecilia Galleranitól, akit a Mór udvarában tevékenykedő Leonardo a Hermelines hölgy c. képén örökített meg.





       Isabella (jobbra lent), aki a művészetek nagy mecénásává válik, mindenképpen szeretné magát megörökíttetni az utókor számára a Magistroval. Egyetlen gond van: a mester évekig dolgozik egy-egy művén, amelyeket akkor sem fejez be, ill. Milánóból nem mehet el egyszerűen Ferrarába. Egy reneszánsz kori művész élete sem piskóta. A megbízók folyamatosan siettetik, legyen szó a milánói hercegről vagy a dominikánus rend apátjáról.
Lodovico politikai hovatartozása pedig finoman szólva is kétessé válik, nem beszélve az újonnan felbukkanó szeretőjéről...
"Fogadják a figyelmeztetést azok, akik magasra jutottak, és emlékezzenek, hogy amikor Fortuna kerekén a csúcsra jutnak, bármikor a földre kerülhetnek. Minél közelebb vagy a mennyországhoz, annál váratlanabb és gyorsabb a zuhanásod."
     Karen Essex hosszasan tanulmányozta a kort, mielőtt megírta volna a regényt. Külön tetszett, hogy a végén egy kis részt szentelt a szereplők további sorsának bemutatására. Plusz pozitívum, hogy a fejezetek címei olaszul voltak (magyarul zárójelben), amelyek a tarot kártya egy-egy lapjára utalnak. A rengeteg műalkotás pedig csak még élvezetesebbé tette az olvasást.


Karen Essex: Leonardo hattyúi
Fordította: Pálfalvi Ilona
448 oldal
General Press Kiadó, 2006
2600 Ft
Képek: Google.hu

2010. augusztus 4., szerda

Megint egy díj

Nagyon szépen köszönöm Ildynek az újabb díjat!!! Szerintem már sokan megkapták a díjat, úgyhogy most én sem adnám tovább,
DE: holnap lesz új bejegyzés a Leonardo hattyúiról, és ez lesz az eddigi legszínesebb bejegyzésem ;). Majd meglátjátok.

Mielőtt elfelejteném:

Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Éljen a világbéke! Na, meg olvassatok sokat! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...