2010. június 26., szombat

Titkok a múltból



"Máris jó pár motort támasztottak a gyorsbüfé oldalának, és benzin bűze keveredett a sülő olajéval és a sörével. Egy sörtehajú és átszúrt orrú fiatal lány pimaszul nézett rá, amikor a pulthoz vonultam, majd közvetlen előtte a pultra könyökölt, és kis híján képen törölt.
- Várjon a sorára, mémére! - vetette oda talpraesetten, rágóval teli szájjal. - Nem látja, hogy sokan vannak maga előtt?
- Á, szóval maga is ezt teszi, édesem? - vágtam vissza. - Azt hittem strichel.
    Tátott szájjal bámult rám, én pedig vissza sem pillantva elfurakodtam mellette. Bármi mást is tett, Mirabelle Dartigen keresetlen őszinteségre nevelte a gyerekeit."

     Majdnem eltelt egy fél év, és rádöbbentem, idén még nem olvastam semmit Joanne Harristől. Tavaly nagy boldogan megvettem ezt a könyvét  is, ugyanis már akkoriban is nehezen volt beszerezhető.

     A regény érdekessége, hogy egyedül Framboise a "mesélő". Sok-sok év után tér vissza Les Laveuses-ba, gyermekkora színhelyére, ahol annak idején, a II. világháború alatt ferde szemmel néztek rá és családjára.

    Framboise palacsintázót nyit, álnéven él a faluban. Míg nem egy napon betoppan az unokaöccse és annak   felesége, akik egy kéréssel fordulnak rég nem látott rokonukhoz. Itt kezdődnek a bonyodalmak.

    Hamarosan megjelenik egy gyorsbüfé Framboise szomszédságában, aminek tulajdonosa valahonnan olyan ismerős az özvegyasszonynak.

   A cselekmény két szálon fut: a jelenben a 64 esztendős és a múltban, a 9 éves Framboise életébe nyerünk betekintést. Mitől fél az özvegy a kis faluban? Miért él itt álnéven? Milyen titkot rejt a múltja? Ki a gyorsbüfé tulajdonosa? Miért az Isten háta mögötti Les Laveuses-ba jött? Hogy kapcsolódik a történethez éppen a narancs?
Nem szeretnék semmit elárulni, de mire ennek a különös hangulatú regénynek a végére érünk, természetesen  mindenre fény derül, többek között arra is, miért kapta a regény ezt a címet.


      Olvasás közben számos recepttel, családi titokkal ismerkedünk meg, miközben a narancs illata a mi orrunkat is megcsapja. Aki szereti Joanne Harrist, most sem fog csalódni. Az írónő számomra egy ismeretlen oldalát mutatta meg. Nekem tetszett :).


Joanne Harris: Ötnegyed narancs
Eredeti cím: Five Quaters of Orange
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
398 oldal
Ulpius-ház, 2003
2480 Ft
Kép: Google.hu

2010. június 20., vasárnap

" - Úgy érzem, már ezer éve itt vagyok."



   Amikor megláttam ezt a könyvet az interneten, tudtam, hogy nekem kell. Hetekig vártam, hogy előjegyeztethessem, a héten naponta jártam a könyvesboltot, hogy megjött-e már. Aztán csütörtökön a raktárban várta, hogy a táskámba vándoroljon, és hazafele a buszon hozzá is kezdtem. 

1861. március 21-e különös nap volt egy dél-olaszországi kis falu, Grottole életében. Különös, sárga színű folyadék csöpög le a falakon az utcára, amiről kiderül, nem más, mint olívaolaj. A különös csoda közben megszületik don Francesco Falcone hetedik gyermeke, egy fiú. E népes család története elevenedik meg a regény lapjain, miközben elérkezünk 1989-ig, a Berlini Fal leomlásáig. A közben eltelt majdnem 130 év folyamán bepillantást nyerünk az olasz történelem fontosabb eseményeibe (Olaszország egyesítése, háború, fasizmus, kommunizmus), megismerjük, hogyan hatottak a Falcone család és a grottoleiek életére.


   A fülszöveg becsapós, ugyanis a történetet nem Gioia meséli el, hanem az írónő. Nem is értem, miért megtévesztő a fülszöveg? Gioia ugyanis don Francesco ükunokája, így csak később találkozunk vele.  De ez idő alatt sem unatkozunk, hiszen születés, halál, hit, humor, útkeresés, háború, szenvedés, politikai fordulatok, éhezés tanúi lehetünk.Hitelesen jeleníti meg a napjainkban is létező ellentétet Észak és Dél között. Néha az írónő kicsit csapong, mert az aktuális jelenbe ékel egy-egy eseményt a múltból, de ez csak az elején zavart, aztán megszoktam.

    Egy hiba, amit találtam: nem tudom, hogy a fordító vagy a nyomda "bűne-e", de 98. oldalon a "Rocco apja, Giuseppe..." kezdetű bekezdés elején a nevek felcserélődtek, ugyanis Giuseppe volt Rocco apja és nem fordítva.
Ellenben plusz pontot érdemel, hogy a kiadó megtartotta az eredeti borítót, amit az angol nyelvű kiadás is megőrzött.

Mariolina Venezia méltán érdemelte ki a Campiello-díjat (Premio Camiello), amelyet minden évben az olvasók szavaznak meg. A díjra minden évben regényt vagy novellát jelölnek, majd a legtöbb 5 szavazatot kapó művet 300 olvasó bírálja el, akik különböző korúak, Olaszország különböző pontjain élnek, eltérő társadalmi helyzetűek és iskolai végzettségűek.

A fülszöveg az olasz Száz év magányként reklámozza a regényt, amivel nem értek egyet. Egyrészt, mert Márquez regénye egy kitalált faluban játszódik, nincsenek pontos évszámok megadva és míg a Száz év magány cselekménye zömében Macondoban játszódik, addig itt eljutunk Párizsba, Lyonba és Monopoliba is.


Nagyon nehéz kedvenc idézetet választani, de azt hiszem, ez kerül ki nálam győztesként:
" A legféktelenebbre, Mimmóra vonatkozott az az ígéret, amelyet Candida még lánykorában tett a templomban, a márvány Jézusnak. "Édes Krisztus, ha nekem adod férjemül a Rőfös Minguccio fiát, az első fiunkat neked adom." Amikor Mimmo megszületett, három évig barátcsuhában járatta, aztán mindenáron belé akarta plántálni a vallásosságot, amivel szemben a gyerek teljesen immúnisnak bizonyult. Ötévesen ministránsfiú volt, és hamisan énekelte a szent himnuszokat. Hatévesen megitta a misebort, és egész délután részeg volt. Hétévesen elcserélte a társaival a megszentelt ostyákat egy kagylóra, amelyben hallatszott a tenger zúgása."


Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok
Eredeti cím: Mille anni fa che sto qui
Fordította: Faragó Éva
376 oldal
Ulpius-ház, 2010
3499 Ft

2010. június 15., kedd

"Nem magánemberek vagyunk, hanem Boleyn lányok."


"Nem magánemberek vagyunk, hanem Boleyn lányok. Megszabják, hogy mit tegyünk, és nekünk engedelmeskednünk kell."

    A filmet már kétszer is láttam, úgyhogy kíváncsian vettem kezembe a könyvet, mert tudtam, hogy egy több mint 700 oldalas könyvet nem lehet mindenestül megjeleníteni a vásznon.

    1521 tavaszán ismerkedünk meg a Boleyn családdal: Mary ekkor 13 éves és már férjnél van, a 14 éves Anna Franciaországban nevelkedik, bátyjuk, George pedig a királyi udvarba szeretne bejutni. A testvérek nagybátyja egy célt tűz ki: az egyik lánynak mindenképpen meg kell hódítania a királyt, hogy biztosítva legyen a család befolyása az udvarban.

    Mary hamarosan elnyeri a király kegyeit, aki ekkoriban Aragóniai Katalin férje, azonban még nem született meg a hőn áhított trónörökös, "csak" egy lány. Mary sikere közben megérkezik gyönyörű nővére, Anna, akinek becsvágya vetekszik a nagybátyjáéval. Azonnal eltökéli, hogy királynő lesz. De hosszú az út a trónig, hiszen meg kell szabadulni Katalintól, és a hőn áhított pozíció is csak egy fiúörökössel biztosítható.

VIII. Henrik és Boleyn Anna vadászat közben

   16 év története elevenedik meg a könyv alapjain, amit Mary mesél el.  A regény letehetetlen, mert mindig történik valami, és többször sajnáltam, hogy lassan vissza kellett tennem a táskámba, mert le kellett szállnom a buszról.

      Nagyon örülök, hogy nem ebben a korban élek, ahol a lányok semmit sem jelentenek a család számára (bár vannak családok, ahol még ma is előfordul...), egyszerűen csak bábok, akik a feltörekvés eszközeiül szolgálhatnak..
Ezt a  legjobban Mary fogalmazza meg:
Mary Boleyn
"- Akkor is a bátyám! - Megragadtam a karját, nem törődtem vele, hogy megláthatnak, félrehúztam egy alkóvba.
- Ő szodomita, a nővérem egy szajha, talán méregkeverő is, és én is szajha vagyok.  A nagybátyám a legálnokabb barát, apám köpönyegforgató, anyám pedig - Isten tudja- állítólag még mielőttünk odaadta magát a királynak! És mindezt te is tudtad, vagy kitalálhattad volna. Mondd hát, így is megfelelek neked? Mert én tudtam, hogy egy senki vagy, mégis elmentem hozzád. Ha valaki akarsz lenni az udvarnál, vér vagy szenny tapad a kezedhez. Nehéz tanulóévekbe telt ezt megértenem. Te majd megtanulod most, ha bírja a gyomrod."

    Az írónő a könyv végén számos forrásra hivatkozik, így a regény alaposan és hitelesen mutatja be VIII. Henrik uralkodását és az udvari életet. A szereplők jelleme kidolgozott, és bizony már a XVI. században is éltek nők, akiknek lételemük volt  a pletyka és a mások kárán való szórakozás.

     Egyetlen negatívumot találtam, és nem tudom, hogy ez az írónő vagy a fordító hibája: szerintem a XVI. század első felében még nem létezett a tökrészeg és a flört szó az angol nyelvben. Ha valaki kompetensebb a témában, és nincs igazam, szóljon, vagy hallgasson örökre! :) Ezektől eltekintve fel sem tűnik a könyv terjedelme, mert letehetetlen, egyre kíváncsibbá teszi az olvasót, miközben Boleyn Anna a saját és családja vesztébe rohan.


    Érdekes, hogy a regény szerint is Henrik vonzó férfi volt (a későbbiekben már kevésbé az), miközben köztudott, hogy volt néhány felesleges kiló rajta... De az idő, a történelem és a filmvászon mindenkit megszépít...  Mindenesetre nekem tetszett a Natalie Portman - Scarlett Johansson - Eric Bana trióval készült filmváltozat is.

A regény folytatása pedig már vár rám a félretett könyvek közt a boltban :).


Philippa Gregory: A másik Boleyn lány
Eredeti cím: The other Boleyn girl
Fordította: Megyeri Andrea
718 oldal
Palatinus Kiadó, 2007
3890 Ft

Kiegészítés: megtaláltam a flört szó eredetét, itt olvasható.

2010. június 5., szombat

"... mintha egész életünk a temető körül forogna."



   1901. január elsején, a századforduló első napján ismerkedünk meg a Coleman és a Waterhouse családdal, és 1910. májusában köszönünk el tőlük.
1901. januárjában hosszú uralkodás után meghal Viktória királynő, így a két család a temetőben találkozik. Mindkét család ötéves kislánya (Maude Coleman és Lavinia Waterhouse) barátságot köt a sírok közt egymással, és az egyik sírásó hasonló korú fiával, Simonnal.
Waterhouse-ék konzervatívak, míg Kitty Coleman a századfordulóban és az uralkodóváltásban valami új kezdetét érzi.


     A két család hamarosan szomszédságba kerül, így a lányok immár nemcsak a temetőben játszhatnak együtt. Lavinia érzékeny, szép, imád a középpontban lenni (ennek oka a három évvel fiatalabb húga), míg Maude egyke és leginkább a csillagászat érdekli.


Az évek múlásával a kislányokból kamaszlányok válnak, de a legnagyobb változást a szüffrazsettek hozzák az életükbe. Kitty Coleman véletlenül csöppen közéjük, és az egyik legnagyobb aktivista válik belőle. Részt vesz a londoni felvonuláson is, amelyre leginkább a sárga Headway-ből emlékszem. Azonban ez a momentum visszafordíthatatlan változásokat hoz a két család életébe...

A történetet maguk a szereplők mesélik el. Megszólalnak a lányok, a szülők, a cselédek, Simon és Coleman nagymama is, aki szereti mindenbe beleütni az orrát, és kicsit Mrs. Norrist juttatta eszembe A mansfieldi kastélyból.

Egyik kedvenc részem, amikor Caroline Black (a mozgalom egyik vezetője) éppen vendégségben van Kittynél, amikor Coleman nagyi betoppan:

" - Nem értek egyet azzal, hogy nők is szavazzanak - mondtam. - Semmi szükségük rá - a férjük remekül ellátja helyettük ezt a feladatot.
- Rengeteg hajadon nő van, önmagamat is beleértve, akit senki nem képvisel - mondta Miss Black. - Egyébként a feleségek sincsenek mindig azonos nézeten férjeikkel.
- Rendes házasságban az asszony tökéletes egyetértésben van az urával. Ha nem így lenne, nem is házasodnának össze.
- Valóban? Te mindig ugyanúgy szavaznál, ahogyan a férjed, Kitty? - kérdezte Miss Black.
- Én legszívesebben a konzervatívokra szavaznék - válaszolta Kitty.
- Látja? - néztem Miss Blackre. - A Colemanok mindig a konzervatívokra szavaztak!
- De csak azért, mert az egyik konzervatív jelölt szemmel láthatóan támogatni fogja a nők szavazati jogát - tette hozzá Kitty. - Ha liberális vagy munkáspárti jelölt lenne a támogatónk, akkor rájuk szavaznék.
  Ettől a kijelentéstől teljesen elszörnyedtem. - Ne butáskodj! Hogy tehetnél ilyet!"
      A regény hiteles korrajz, amellett pontosan bemutatja a lányok jellemfejlődését, ill. tökéletesen jellemzi a szereplőket is. A nagyjából 365 oldalas regény nagyon olvastatja magát, több mint a felét ma olvastam el, ráadásul utazós könyvként is bevált.




Az írónőtől eddig - több részletben - az Ártatlanokat olvastam, de ezután biztos, hogy a kezembe kerül egy-kettő a többi regényei közül is.


Tracy Chevalier: Hulló angyalok
Eredeti cím: Falling Angels
Fordította: Kiss Marianne
368 oldal
Geopen Kiadó, 2007
2490 Ft
Képek: Google.hu

2010. június 3., csütörtök

Szappanopera a XIX. században


    Nagy akarásnak nyögés lett a vége, pedig a Meggyőző érvek kivételével már minden regényét olvastam Jane Austen-nak. Valahogy A mansfieldi kastély nem nekem íródott. Leginkább egy szappanopera olvasójának éreztem magam.

A kellékek:
szegény rokonok (nagynéni, testvér, unokahúg),
egy gazdag család,
egy gazdag udvarló,
ármánykodás,
egy félresikerült házasság,
a rokonszerelem,
a gonoszok meglakolása és a jók diadala. Elvégre minden latin-amerikai sorozatban kiderül, hogy a szerelmesek valójában rokonok, bár itt már eleve tudják (elvégre a XIX. századi Angliában vagyunk), de ez a lényegen nem változtat.


   Az elején a szokás bemutatással indula történet: a három Ward nővér férjhez megy, így lesz belőlük: Lady Bertram, Price-né és Norrisné. Előbbi kettőnek gyerekeik születnek, míg utóbbi leginkább a takarékoskodásnak és a Bertram nővérek kényeztetésének szenteli magát. A Price család egyre csak gyarapodik, ezért legnagyobb lányukat, Fanny-t Bertramékhoz küldik 9-10 évesen. A megérkezés után gyorsan elszalad 8 év, és immár a 18 éves Fanny-val találkozunk. A nehézkes beilleszkedés után Fanny igaz barátra talál egyik unokatestvérében, Edmund-ban. Unokanővérei nem sokat törődnek vele, csak egy szegény rokonnak tartják.

   A gyorsan eltelt 8 év után a társaság a Crawford testvérekkel bővül, akik a nővérüknél vendégeskednek.

Nem szeretném lelőni a poént, de Jane Austen ezen regényéből sem maradhat ki a betegség, az ármánykodás, szökés, csalódás és végül a happy end.

    Nem sokkal a 120. oldal után félretettem a könyvet, mert egyszerűen nem kötött le. Aztán a közepétől kezdett megtetszeni, de a vége számomra kicsit hasonlít egy vérfertőző, majdnem görög tragédiához, azzal az eltéréssel, hogy itt nem hal meg senki.

    Ha Fanny-t kellene jellemeznem, egyszerűen azt mondanám rá, hogy nyámnyila. Nem mer kiállni semmiért, magában gyötrődik, de semmit se tenne azért, hogy elérje a célját, magyarul várja a sült galambot.

   A Bertram lányok a korabeli tipikus elkényeztetett kisasszonyok. Eleinte kifejezetten idegesített, hogy egyikük (Maria) Bertram kisasszonyként szerepelt, és néha nem tudtam, hogy róla vagy Julia-ról van-e szó, aztán megszoktam.

    De a legirritálóbb fordítói "baki": a "-né" szócska Norrisné, Grantné és Pricené esetében. Miért nem maradhattak Mrs. Grant és Mrs. Norris?
Utóbbit nagyon utáltam eleinte az állandó okoskodásával és takarékossági tanácsaival, aztán jókat derültem rajta, hogy lehet valaki ennyire smucig? Egyik kedvenc részem, amikor Fanny a bátyjával hazautazik, és nagynénje is szeretne velük tartani, de miután elkezd kalkulálni, kiderül, mégsem utazhat velük:
  "Az igazat megvallva az is eszébe jutott, hogy ha Portsmouthba el is viszik ingyen, visszafelé aligha bújhat ki az útiköltség megfizetése alól. Így azután szegény drága testvérét semmi sem óvhatta meg a keserű csalódástól: Norrisné mégiscsak elszalasztotta a remek alkalmat, és valószínűnek látszott, hogy újabb húsz évig nem fognak találkozni. "


   Összességében Fanny nem nyerte el a szimpátiámat, ahogyan a Bertram család sem. Annak viszont örülök, hogy ennyi idő alatt sikerült átrágni magam rajta. Esti meseként nagyon hatásos volt.


Jane Austen: A mansfieldi kastély
Eredeti cím: Mansfield Park
Fordította: Réz Ádám
428 oldal
Lazi Kiadó, 2010
2500 Ft
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...