2010. május 25., kedd

Pinocchio



      Pinocchio már jó ideje várakozott a polcomon, míg végre a kezembe került. Gyerekkoromban megkaptam a Disney-féle könyvet és tévében is láttam a filmváltozatát. Előre szólok, hogy a most olvasott változat könnyített olvasmány, azaz csak a cselekmény főbb elemeit tartalmazza, mielőtt valakinek hiányérzete támad.

     Geppetto egy napon fabábut farag, ami életre kel és a Pinocchio nevet kapja. Pinocchio tipikus gyerekként viselkedik: hisztizik, iskolába akar menni, amiért Geppetto az egyetlen kabátját adja el, hogy "fia" megkapja az Abbecedario-t (ez volt a kedvenc szavam, olvasókönyvet jelent). Pinocchio másnap elindul az iskolába, azonban a bábszínház izgalmasabbnak ígérkezik...
Sok kalandon megy keresztül, míg igazi, jószívű kisfiúvá változik. Ezek a kalandok persze meseszerűek, de talán egy gyereknek esetleg ijesztőek is lehetnek, elvégre jó pár csúnya és gonosz szereplő akad benne, akiket a Disney Stúdió természetesen megszépített, legalábbis külsőleg.


    Nyelvtanulás és -gyakorlás szempontjából abszolút hasznos, elvégre a történet ismert, az ismeretlen szavak  nagy része kikövetkeztethető. Akinek eddig nem ment a passato remoto, ezentúl biztosan felismeri majd. Pinocchio Geppetto-t T/2-ben szólítja meg, azaz a régies magázást használja, amivel a beszélt nyelvben ma már nem találkozunk.

     Szinte minden oldal alján lábjegyzet, ill. az oldalon rajz segíti az ismeretlen szavak megértését. Az esetek többségében azonban éppen olyan szavakkal jött, amiket már ismertem :), úgyhogy ha belefért volna a táskámba, még a szótárt is magammal vittem volna :).

Olaszországban volt szerencsém találkozni az "igazi" Pinocchioval is. :)


Carlo Collodi: Le avventure di Pinocchio - Easy Readers "B"
96 oldal
Klett Kiadó, 2003
1250 Ft

2010. május 24., hétfő

Andiamoci!

"Eredetileg azért akartam itt élni, mert úgy éreztem, hogy Olaszország kimeríthetetlen      gazdagságot jelent nekem - művészete, tájai, ételei, nyelve és történelme egyaránt. Persze, borzasztóan kockázatosnak, ha nem egyenesen őrültségnek tűnt, hogy helyreállítsuk ezt a házat itt, az Isten háta mögött, és hogy minden nyarunkat ide kössük. Valami olyasmit akartam véghezvinni, amiről fogalmam se volt. Csak azt tudtam, hogy az olaszok valahogy többet élnek. Változást akartam egy hosszú házasság és kellemetlen válás után. Nagy változást."

   A Napsütötte Toszkána kissé negatív élménye után kíváncsi lettem a folytatására. Reméltem, hogy most kevésbé érzem majd a flancolást. Most se volt belőle hiány, de ez a könyv határozattan jobban tetszett, mint a testvére. (Újraolvasom, hátha másodjára másként hat majd rám az első rész.)

   Egy katasztrofálisan induló reggel után meg is leptem magam vele, és már hazafelé elkezdtem olvasni. Igazi utazós könyv, azaz a reggeli tömegnyomorban is bátran olvasható, nem igényel nagy odafigyelést. Jó néhány reggel és délután előkerült a táskámból :).



  Francis Mayesék ezúttal szabadságot vesznek ki, így az egész tavaszt Cortonaban tölthetik: folytathatják a birtok szépítgetését és kedvükre tehetnek-vehetnek a kertben. Közben beutazzák Olaszország nagy részét, megfordulnak Venetoban, Szicíliában és kisebb városokban is. Megismerkednek az olasz hagyományokkal (gondolok itt a húsvéti szokásokra) is többek között.

   A nagy felújítások közé egy-két malőr és számos vendég is közbe jön, de ez sem tántoríthatja el őket.
Plusz pontot érdemel a Művészet a mindennapokban c. fejezet, nekem mint festészetrajongónak, igazi ínyencség volt olvasni. 

   Összességében kellemesen kikapcsolt a könyv, bár nem értem Frances-nek hogy nem sikerül megbirkóznia az olasz nyelvvel, elvégre neki az angol az anyanyelve és a két nyelv eléggé hasonló. Így az öt múlt idő elsajátítása sem olyan vészes, sőt nem egy olaszossal vált szokásunkká, ha az adott szót csak angolul tudjuk, azt olaszosítjuk és máris megértik, mit akarunk. Az olasz pedig tipikusan az a nyelv, ami kint "ráragad" az emberre, és ha kint tölt néhány hónapot, már biztosan jól megérteti magát.

Egy biztos: ezek után én is ott akarok élni, mert egy ilyen gyönyörű helynek ki tud ellenállni?



Frances Mayes: Édes élet Itáliában
Fordította: Sümegi Balázs
316 oldal
Tericum Kiadó, 2003
2470 Ft
Képek: Google.hu

2010. május 23., vasárnap

Lady Chatterley szeretője

  "Megkerülte a házat. A ház mögött meredeken emelkedett a térszín, a hátsó udvar a domboldalba volt ásva, alacsony kőfal védte. Connie  a ház sarkához érve megtorpant. A kis udvarban, talán kétlépésnyire a férfi mosakodott: sejtelme sem volt róla, hogy látják. Derékig meztelen volt, pamutbársony térdnadrágja leeresztve sima csípőjén; fehér, sovány háta nagy tál szappanos víz fölé görbült. Vízbe mártotta, majd fura, gyors kis mozdulatokkal rázogatta a fejét, s fölemelve sima, fehér karját, kinyomkodta füléből a szappanos vizet, hirtelen, kurta mozdulatokkal, akár a vízzel játszadozó menyét, egyedül, magányosan. Connie meghátrált, szinte szaladt vissza az erdőbe, megrendült, noha nem akarta. Egy mosakodó férfi nagy dolog! Hát Istenem!
     Az élmény különös módon mégis látomásszerűen hatott rá, mondhatni, a velejéig hatolt."


   Egyik barátnőm nemrégiben olvasta a könyvet, és biztatott, ha már nekem is megvan, kövessem. Pedig tudtam, hogy neki nagyon nem tetszett, de addig nem mondhattam véleményt, míg én is el nem olvastam e híres-hírhedt regényt.

   Az I. világháború pusztításai után járunk, az 1920-as években. A háborúból deréktől lefelé megbénulva hazatért Clifford Chatterley és felesége, Constance vidéki birtokukon tengetik napjaikat. Clifford az írásnak és a kor találmányainak szenteli magát, Connie napjai egyformán unalmasan telnek, míg egy nap megpillantja az erdőben félmeztelenül(!) mosakodó vadőrt, és rég nem tapasztalt érzések kerítik hatalmába...

   Hamarosan szeretők lesznek, már a közös jövőt tervezgetik. Ehhez kapóra jön Connie nyári velencei nyaralása, de közben felbukkan egy árny a múltból...

   Ha már botránykönyvnek tartották, mai szemmel olvasva talán még izgalmas is lesz, - gondoltam. Valahogy nem ezt éreztem, míg olvastam.

    Egy biztos: Lawrence a korabeli Angliát tökéletesen írja le, míg a szereplők jellemében van egy-két kivetnivaló, de ez is volt vele az író szándéka. Clifford tipikus példája a korabeli arisztokráciának, aki úgy érzi, mindenhez joga és hatalma van. Mrs. Bolton, az ápolónője azon vidékiek példázata, akik egyébben sem lelik örömüket, mint egy jó kis pletykálkodásban. Connie egyszerűen csak egy unatkozó feleség, aki a "ha nincs ló, jó a szamár is" alapon először egy íróval szűri össze a levet, majd a vadőrrel, Mellors-szal. Utóbbi, eddigi olvasmányaim alapján azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a világirodalom legfargatlanabb alakja. Korábban hivatalnok volt, sokat olvasott, azonban előszeretettel beszél tájszólásban, ami olvasás közben az agyamra ment. Sok-sok tájszólásban beszélő emberrel találkozom és találkoztam már, de azzal, hogy valaki azt mondta volna, hogy "ergye" még nem. Ugye, hogy milyen idegesítő?
A korabeli kiadásokból cenzúrázott részeken pedig néha jókat nevettem, mert inkább nevezném őket viccersnek, mint erotikusnak, nem beszélve Mellors "gazdag" szókincséről.

   Az utolsó fejezetben viszont kellemes csalódás ért a vadőr Connie-nak írt levelében, ahol végre értelmesen és normális stílusban ír, nem az addig rájellemző, útszéli munkásokéban. De ezzel sem lopta be magát a szívembe.

Azt hiszem, ha Lady Chatterley napjainkban élne, igencsak belehalna az epekedésbe, ha megnézne egy reklámblokkot :). A regénynek több filmfeldolgozása is született: 1981-ben Sylvia Kristel-lel a főszerepben, 1993-ban négyrészes sorozat készült belőle Joely Richardsonnal és Sean Beannel.




D. H. Lawrence: Lady Chatterley szeretője
Eredeti cím: Lady Chatterley's Lover
Fordította: Falvay Mihály
386 oldal
Magvető Kiadó - Fehér Holló Könyvek, 2008
2790 Ft
Kép: Port.hu

2010. május 15., szombat

A hősnő, ármány, szerelem és a titokzatos klastrom


  Kedves Olvasó!
A különböző keresők ezt a bejegyzésemet dobják ki, de inkább a 2014-est ajánlom elolvasásra és kedvcsinálónak a regényhez.


Tavaly már olvastam a könyvet (nagyon örültem, amikor sikerült erre a kiadásra rátalálnom), és jókat nevettem rajta. Egy időben együtt utaztunk, most főleg esti meseként szolgált. Jane Austen legrövidebb regénye a szokásos társadalomkritika mellett a korabeli gótikus regény paródiája is egyben.

   Adott hősnőnk, Catherine Morland, aki  kilenc testvérével boldogan éli életét Fullertonban. A gyerekként kicsit csúnyácska és fiús lány mégis hősnőnek született.
"Ha egy ifjú hölgy hősnőnek rendeltetett, negyven környékbeli család megátalkodottsága sem állhatja az útját. Valaminek történnie kell – és fog is történni, hogy hősnőnk útjába vesse a hőst."
    Egy nap azonban, az immár tizenhét esztendős lány a család barátja, az Allen házaspár társaságában Bath-ba utazik. A városban rögtön feltárul előtte  városi élet. Eleinte nehezen boldogulnak, hiszen egyetlen ismerősük sincs a városban, aztán nem is egy akad. Catherine rögtön barátságot köt Isabella Thorpe-pal, hiszen bátyjaik együtt tanulnak Oxfordban. Feltűnik egy fiatal lelkész, Henry Tilney is a húgával. Catherine boldogan tölti napjait a városban, örömhírt tud meg barátnőjéről és bátyjáról, neki is rögtön két hódolója is akad. Aztán Tilney kisasszony meghívására Northenger Abbey-be utazik vendégségbe.
Catherine örömmel tesz eleget a meghívásnak, hiszen otthon szinte minden percét Mrs. Radcliffe gótikus regényeinek szentelte, így azonnal szabadjára engedi fantáziáját a klastrommal kapcsolatban...

    Hogy mennyire váltja be a vendégség Catherine elképzeléseit, milyen titkot rejt a klastrom, milyen csalódások érik és kihez megy végül feleségül, nem árulom el.

   Austen stílusában most sem kellett csalódnom: Catherine a legbutuskább hősnője, olvasás közben sokat mosolyogtam rajta, annyira naiv. De az utolsó fejezet végére ő is sokat fejlődik, részben kinövi naivitását és elnyeri a boldogságát.

Ősszel a Duna TV-n sikerült elcsípnem a filmváltozatát is, ami egész jól sikerült.



Jane Austen: A klastrom titka
Eredeti cím: Northanger Abbey
Fordította: Borbás Mária
224 oldal
Palatinus Kiadó, 2006
2200 Ft
Kép: Port.hu 

2010. május 3., hétfő

Az ördögfióka, a pedofil és a metroszexuális

A BEJEGYZÉS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZ!!!

" - Itt a szülinapi ajándékod, mosti. Adhatok egy puszit?
  - Persze, hogy adhatsz, Fonchito. Akár tízet is.
  Csókokat kért tőle és puszilgatta állandóan, de olyan hévvel, hogy az asszony néha már gyanakodni kezdett. Igazán ennyire rajong érte az a gyerek?" 


Nem is emlékszem, hogy egy nap alatt elolvastam volna egy könyvet. Most megtört a jég. Délelőtt megvettem, és már a buszon belekezdtem. Megjegyzem, vannak részek, amik olvastatják magukat és a 167 oldalnyi terjedelme sem nevezhető tetemesnek.

   Első találkozásom volt az íróval. Fel voltam készülve az erotikus leírásokra (olvastam véleményeket a könyvről), de nem gondoltam volna, hogy ennyire részletezni fogja. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ebben a rövidke kis könyvecskében minden benne van, amit el lehet képzelni.

   De néhány szót a történetről: don Rigoberto nemrég vette feleségül a negyvenéves doña Lucrecia-t, akit fia, Alfonsito is elfogad, sőt anyjaként szeret. Vagy még jobban is... Egy napon ugyanis az asszony felfedezi, hogy mostohafia nem anyjaként tekint rá. Beleszeretett. Kettejük titkos kapcsolata mellett részletes betekintést kapunk a szülők házaséletébe, sőt don Rigoberto esti szertartásos tisztálkodásába is. Bevallom, nem értettem, miért kellett utóbbinak két fejezetet szentelni, külön ecsetelve Rigoberto szerencsés emésztését és fültisztítási szokásait?

   A történetet néha egy külön elkalandozó fejezet szakítja meg (don Rigoberto már említett rituáléja, elmélkedése felesége "kancafaráról",  egy-egy festmény elvonatkoztatott leírása (a képek megtalálhatóak az aktuális fejezetben, ez plusz pontot jelent nálam), ill. a végén az angyali üdvözlet), és őszintén szólva nem értem, mi köze az angyali üdvözletnek a témához? Talán csak az időhúzás. De az is lehet, hogy a folytatásból kiderül. Néhányszor elegem lett a könyvből, nehezen rágtam át magam a már említett részeken, de az ördögien csavaros befejezése kárpótolt.

    Amikor először szembesültem doña Lucrecia és Alfonso szerelmével, Racine Phaedra-ja jutott eszembe, bár ott nem ekkora a korkülönbség a felek közt, a helyszín és az idő (ókor kontra '90-es évek) is más, ill. esetünkben a végkifejlet sem tragikus.

    Szentek, álszentek és prűdek kezébe viszont nem ajánlom, mert csak a szemüket forgatnák olvasás közben. A kisregény folytatása a Don Rigoberto feljegyzései (kétszer ekkora terjedelmű kb.), és ezek után azt is elolvasom egyszer. Kíváncsi vagyok, Vargas Llosa mivel tud előrukkolni benne :).

  Aki még nem olvasott semmit az írótól, ne ezzel a kisregénnyel kezdje, mert egy életre elveheti a kedvét a többi művétől!


Mario Vargas Llosa: Szeretem a mostohámat
Eredeti cím: Elogio de la madrastra
Fordította: Csuday Csaba
168 oldal
Európa Kiadó, 2007
2300 Ft

2010. május 2., vasárnap

A rejtelmes sziget


"Egy sziget körül mindig van valami varázslatos: már maga a „sziget” szó is fölkelti az ember fantáziáját. Elvesztjük a kapcsolatot a külvilággal: egy sziget külön világ. S lehet, hogy ebből a világból nincs is visszatérés.
„Magam mögött hagyom a szürke hétköznapokat” – gondolta."

     Korábban már felhívták a figyelmemet erre a könyvre, de akkor sajnos nem volt kapható. Februárban végre újra kiadták, így az egyik könyvesbolti portyázásom során be is szereztem. Csak azt sajnálom, hogy ennyit vártam vele.

A történet egyszerűnek tűnik:
egy titokzatos szigetre tíz ember érkezik, mindannyiukat egy-egy ismerőse vagy barátja hívta meg. Mindegyikük múltja egy-egy sötét foltot rejt, amiről évek óta nem beszéltek, és igyekszenek elfelejteni. A sziget messze a parttól áll, és nevét fekete fejformájának köszönheti. Jelenlegi tulajdonosáról csak pletykák keringenek.

      Egy szép augusztusi napon meg is érkezik a nyolc vendég, ugyanis ketten (a személyzet) már ott tartózkodnak. Mindenki elfoglalja a szobáját, majd megvacsoráznak. A vacsora után egy titokzatos hang szól hozzájuk, és ezután elkezdenek fogyatkozni a nyaralók...
A békésnek induló nyaralás rettegésbe fordul... Mindenki gyanússá válik, hiszen rajtuk kívül nincs más a szigeten. Vagy mégis?


   Ha a Nem zörög a harasztról azt írtam, elolvasható egy éjszaka alatt, akkor a Tíz kicsi néger is. Nagyon nehéz letenni. Talán az elején még ott lehet hagyni néhány percre, de ahogy fogynak a lapok és az emberek, egyre kíváncsibb lettem, mi fog történni, ki lesz a következő, mikor derül ki az igazság? Természetesen csak a végén, de ilyen csavarra nem számítottam. Aki szereti a krimit és/vagy Agatha Christie-t, ne hagyja ki! Nem fog csalódni ;).

Ha ez  Agatha Christie leghíresebb és legjobbnak tartott műve, miért nincs rajta az 1001 könyv listáján, kedves okosok???


Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Eredeti cím: And Then There Were Nome
Fordította: Szíjgyártó László
268 oldal
Európa Kiadó, 2010
2200 Ft
Kép: Google.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...