2010. március 27., szombat

"Nálunk is apáról fiúra száll a bolondéria."

       Már régóta tervben volt az elolvasása, ami orvosi utasításra most meg is történt. Csak a mellékhatásokról nem kaptam tájékoztatást: akut olvasási függőséget és olykor nevetési rohamokat okoz. Olykor elgondolkodtat. Márquez bizony ezzel jár. De minderre felkészültem.

    A Nobel-díjas regény a Buendía család történetét meséli el. José Arcadio Buendía a tengerhez szeretne eljutni maroknyi csapatával, helyette megalapítja Macondo falucskát. Macondo különleges település: minden utca és telek szimmetrikusan került elosztásra, így senkit sem ér több napfény, mint a szomszédját. A faluban rendszeresen megjelennek a cigányok, akik különböző találmányokkal kápráztatják el a helybelieket, köztük José Arcadiot, aki minden újdonságra kíváncsi. Házassága Ursulaval érdekesen kezdődik, később mégis rendeződnek dolgaik és három gyermekük is születik: José Arcadio, Aureliano és Amaranta.
A család közös vonása, hogy  "– Nem panaszkodhatsz – mondta Ursula a férjének. – Nálunk is apáról fiúra száll a bolondéria", ill. a születendő fiúgyerekek a José Arcadio vagy az Aureliano nevet kapják.
"A nevek makacs ismétlődése a család hosszú történetében, úgy érezte, döntő következtetések levonására jogosít. Míg az Aurelianók zárkózottak, de éles eszűek voltak, a José Arcadiók lobbanékonyak és vállalkozó kedvűek, de a végzet jegyét viselték magukon."

        Hiába él az egész família egy fedél alatt, mindannyiuk közös vonása a magány. Mindegyikük saját magányába menekül az élet elől. Az évek alatt szerelem, tragédia, születés, halál, féltékenység és háború tanúi lehetünk. A sok háborúskodás után örültem, amikor Fernanda belépett a családba. Fernandát királynőnek nevelték, ezért igyekszik a Buendíák életébe is rendszerességet vinni, csakhogy ez nem mindenkinek tetszik:
"Amarantát annyira piszkálták Fernanda selypegései és finomkodó körülírásai, hogy mindig csak madárnyelven beszélt előtte:
   - Evez mévég vakkor ivis fövölhuvúzzava avaz ovorrávát - mondta -, hava savajavát magava szavarivik.      
  Fernanda, akit bosszantott a tréfa, egyszer megkérdezte tőle, hogy mit mondott - Amaranta válaszában aztán nem volt selypegés vagy finomkodás:
   - Azt, hogy neked még a seggedből is böjti szelek fújnak."
     Azt hiszem, ezek után nem meglepő, hogy Amaranta és Fernanda lett a kedvencem. A későbbiek során utóbbi egy másfél oldalas litániával is megörvendeztetett :). Amaranta pedig korábban Rebecaval folytatott külön háború egy bizonyos illető miatt.

    Márquez ezen regényéből sem hiányzanak a szokásos körmondatok (lásd a fent említett litániát, ami egyetlen mondat) és részletes leírások. Mindenesetre egy jó tanács az olvasáshoz: az én könyvem hátulján van egy családfa, amit néhányszor használtam is, amikor egyszer-egyszer elvesztettem a fonalat a népes Buendíák forgatagában. Akiéből kimaradt, rajzoljon egyet olvasás közben a biztonság kedvéért.

    De egy biztos: nagyon tetszett, aki szereti Márquezt, ebben a regényében sem fog csalódni. Márquezt meg nem lehet nem szeretni. Ha létezik mégis ilyen ember, nem tudja, mit veszít. Egy szó, mint száz: újabb taggal gyarapodott a Kedvencek listája.

Végül az egyik kedvenc részem (Fernanda panaszkodása túl hosszú lenne :)):
"Egy napon, amikor kezdte magára locsolni a vizet, egy idegen férfi leemelt a tetőről egy cserepet, és a szép Remedios meztelenségének döbbenetes látványtól elállt a  lélegzete. A lány a töredezett cserepeken át meglátta eszelős szemét, és nem szégyenében, hanem ijedtében felkiáltott:
         - Vigyázzon! Leesik.
         - Csak látni akarom - suttogta az idegen.
         - Az más - mondta a lány. - De vigyázzon, mert ezek a cserepek nagyon mállottak.
  Az idegen arcára fájdalmas döbbenet ült ki, és látszott, amint ádázul viaskodik első felindulásával, nehogy szétfoszlassa a délibábot. A szép Remedios azt hitte, azért szenved, mert a tető beszakadásától fél, és gyorsabban mosakodott, mint máskor, hogy a férfiról hamarabb elmúljon a veszély. Miközben a tökhéjból locsolgatta magát, elpanaszolta, hogy rémes, milyen állapotba került a tető, mert biztos az esőtől rothadt levélréteg árasztja el skorpiókkal a fürdőt. Az idegen azt hitte, hogy a szép Remedios ezzel a csevegéssel a hajlandóságát leplezi, s ezért amikor szappanozni kezdte magát, engedett a kísértésnek, hogy előrelépjen egyet:
        - Hadd szappanozzam én - suttogta.
        - Köszönöm, hogy segíteni akar - mondta a lány -, de elég nekem a magam két keze is.
        - Legalább a hátát - könyörgött az idegen.
       - Minek pocsékoljuk az időt - mondta a lány. - Ki látott olyat, hogy valaki a hátát is beszappanozza!
      Azután, mialatt törülközött, az idegen könnyes szemmel rimánkodott hozzá, hogy legyen a felesége. A szép Remedios őszintén megmondta, hogy sohasem menne feleségül egy olyan bárgyú alakhoz, aki majdnem egy órát képes elvesztegetni, és még az ebédről is lemarad csak azért, hogy egy nőt fürödni lásson."


Gabriel Garcia Márquez: Száz év magány
Eredeti cím: Cien años de soledad
Fordította: Székács Vera
374 oldal
Magvető Kiadó
2990 Ft

2010. március 24., szerda

Gyilkosság ábécérendben

"Mr. Hercule Poirot,
Ugyebár azt képzeli magáról, hogy megoldja azokat a rejtélyeket, amelyekkel a mi szegény nehézfejű angol rendőrségünk nem birkózik meg? Nos, hadd lássuk Nagyeszű Poirot úr, mennyire jut azzal a híres nagy eszével! Talán ez sem lesz a számára kemény dió. Figyelje Andovert f. hó 21-én.
                                                                             Tisztelője
    ABC"

 Poirot a fenti névtelen levelet kapja, melyben egy hamarosan bekövetkező gyilkosságra figyelmezteti valaki.  A gyilkosság a megjelölt napon meg is történik. Poirot újabb levelet kap, a Scotland Yard nyomozni kezd, azonban a levelet figyelmen kívül hagyják, hiszen naponta több hasonló érkezik hozzájuk. A második gyilkosság után a figyelem középpontjába kerül a levél.
A levélben a gyilkos mindig tudatja a következő helyszínt, így a környéken azonnal kitör a pánik. Ráadásul a gyilkos ABC-rendben halad az áldozatai kiválasztásakor, így az aktuális kezdőbetűjű lakosok okkal rettegnek.

 Poirot szokásos higgadtságával és Hastings barátjával mindent alaposan szemügyre vesz. Meg is találja a közös pontot az áldozatok életében, így már gyanúsítottunk is van.



De hogy ő-e az igazi gyilkos, vagy valaki más? Arra csak az utolsó fejezetben kapunk választ.



Nagyon tetszett a könyv, letehetetlen, a következő fejezetben mindig történik valami, amiről azt hittem, most végre rájövök. De nem sikerült, a gyanúm kudarcot vallott.


Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok
Eredeti cím: The ABC Murders
Fordította: Vermes Magda
282 oldal
Európa Kiadó, 2007
1900 Ft
Kép: Google.hu

2010. március 22., hétfő

"A nehezet vagy a könnyűt?"

" A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb. Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs.  Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?" 



    Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, azt mondanám: furcsa. Igen, furcsa. Az eleje egy magvas filozofálással indul, ami sose tartozott a kedvenc tantárgyaim közé (mármint a filozófia természetesen). Utólag visszagondolva, mégsem volt haszontalan az a pár hónap, mert néhány gondolat visszaköszönt az egyéb olvasmányaimban.

    De térjünk vissza a könyvhöz. A főszereplő Tomas, egy prágai sebész. Rövid házasságát maga mögött hagyta, van egy fia, de megbotránkoztató módon nem tartja vele a kapcsolatot. Élvezi az agglegénylétet, és ahogy ő fogalmaz "erotikus barátság" fűzi számos nőhöz, de szigorúan a hármas szabály betartásával. Aztán hat különös véletlen folytán, egy másik városban megismerkedik Terezával, aki a szállodában pincérnő. Majd egyszer csak Tereza megjelenik Prágában, hóna alatt az Anna Kareninával és a látogatás - a nő influenzájának köszönhetően - egy hétig tart. Később összeházasodnak, Tereza fotóriporter lesz egy lapnál, viszont Tomas  továbbra sem hajlandó lemondani erotikus barátai társaságáról. Terezát emiatt állandóan rémálmok gyötrik. Tomas legfontosabb "barátnője" Sabina, a festőnő. Ebben a különös szerelmi háromszög közepén éri őket a szovjet megszállás, ugyanis 1968-at írunk. A házaspár Zürichbe menekül, ahol Sabina is megjelenik, ezért Tereza visszatér Prágába...


    A megszállás sokak életében fordulópont: az értelmiségiek elveszítik munkájukat, a lakásokat lehallgatják, senki sincs biztonságban, az új rendszer mindenhol árgus szemekkel figyel évtizedeken át.

    Fontos szerepet kap Sabina egyik szeretője, Franz, az egyetemi oktató. A férfi Genfben él, a felesége idegesíti, így Sabinanál talál vigaszt, miközben a Nagy Menetelés híve. Életét az egyetem falai közt éli, így egy-egy felvonulás, tiltakozó megmozdulás számára a szabadságot jelenti. De hogy mi valósul meg a Nagy Menetelésből? Miért nem érti meg egymást Sabina és Franz? Hogyan alakul Tomas és Tereza élete? Nem szeretném lelőni a poént, ahogy mondani szokás, úgyhogy lapozzátok fel inkább a könyvet! :)


    A regény sokáig tiltólistán szerepelt, nem véletlenül. Pontos korrajz, Kundera híven visszaadja a szovjet megszállás eseményeit és a csehek életében bekövetkezett változásokat, miközben filozófiai síkon párhuzamot von az események között. Bevallom, ezen párhuzamok néha zavartak, de a későbbi fejezetekben (immáron a szereplők életében) visszaköszönnek, így azokat a részeket olvasva már nem tűnnek feleslegesnek. A bevezetőben furcsának neveztem a regényt, de ha bővebben kellene jellemeznem: hiteles korrajz, valós érzelmek és gondolatok hatják át. Rögtön a második fejezetben választ kapunk, miért is ezt a címet választotta? Az idézet pontos választ ad, amely a  regény legfőbb kérdése is.


Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Eredeti cím: Nesnesitelná lehkost bytí
Fordította: Körtvélyessy Klára
404 oldal
Európa Kiadó - Európa Diákkönyvtár, 2010
1100 Ft
Képek: Google.hu

A hangoskönyv adatai:
Felolvassa: László Zsolt
597 perc, MP3
Titis Kft., 2008
4990 Ft


2010. március 21., vasárnap

A szépfiú és a kurtizán

" Igaz, hogy öt éve úgyszólván én tartom ki ezt a gyereket... De azért háromszázezer frank évi jövedelme van. Hát strici az, akinek háromszázezer frank évi jövedelme van? Ez különben nem a számtól függ, hanem a lelkialkattól. Vannak olyanok, akiknek akár egy félmilliót is adhattam volna, s akik mégsem lettek volna ettől stricik...
Hanem azért..."

 
    Chéri 25 éves, (valódi neve Fred, de senki sem szólítja azon) 6 éve megszökött a bentlakásos iskolából, és összeköltözött anyja barátnőjével, Léa-val, aki jelenleg 49 éves.

   Egy vasárnap Chéri anyjának egyik barátnője közli, hogy Chéri Edmée-t, az ő lányát veszi feleségül. Léa támogatja a házasságot, hiszen néha elege van már az ifjoncból. A frigy megköttetik, a pár nászútra utazik, Léa azonban nehezen viseli az elválást. A fiatalok rövidesen hazatérnek, Chéri azonban elhagyja feleségét, hogy bepótolja azt, amit eddig elmulasztott, gondolataiban továbbra is Léa kap főszerepet, felesége viszont nem sürgeti.
Léa egy nap visszatér, Chéri pedig felkeresi. Léa számára mindig is furcsa volt ez a kapcsolat, azon morfondírozik, hogy keres egy korban hozzáillő férfit, ellenben nem tudja elképzelni magát napjait otthon tengető asszonyként.

   Bár a filmet még nem láttam, annyit elárulhatok, hogy a könyv nem olyan tragikus véget ér, mint a film. Nekem mégsem tetszett. Nem éreztem azt olvasás közben, hogy Léa annyira szeretné Chérit. Hiába mondogatja, hogy jobb lesz neki nélküle, de mégis szereti, nem tudott meggyőzni a valódi érzelmeiről.


   Hiába rövidke a könyv (213 oldal), nem tudott igazán lekötni, így viszonylag sokáig tartott az elolvasása is. Azért remélem, lesz, akinek tetszik majd.




Colette: Chéri
Fordította: Kállay Miklós
214 oldal
Nyitott Könyvműhely, 2009
2490 Ft

2010. március 18., csütörtök

Terézanyu másodszor


    Az első részt sajnos még nem olvastam, a filmet viszont többször láttam. De ez a könyv olvasásakor nem okozott problémát.


    Nagyon kevés olyan szerző van, aki őszintén képes írni az életéről. Rácz Zsuzsa most megtette, pontosabban Kéki Kata meséli el eddigi életét.

   Kata 18 évesen került Miskolcról Budapestre. Elveszettnek érzi magát, míg egy napon fantasztikus lehetőséget kap: a Rádióban dolgozhat. Itt találkozik az első részből már jól ismert barátnőivel. elvégzi az egyetemet, majd egyre jobban belecsöppen abba a bizonyos nagybetűsbe... Ír egy könyvet, ami egycsapásra ismertté teszi: ismeretlenek hívogatják személyes problémáikkal, felismerik az utcán. Kata nem tud mit kezdeni a hirtelen jött sikerrel, ami a magánéletére is kihat.
Lakást vesz, beköltözik, fontos eseményekre hívják, beiratkozik egy főzőtanfolyamra, aztán meg sem áll Kaliforniáig, ahová élete legnagyobb döntése elöl menekül.

    Közben bepillantunk a családja életébe: az édesapjával sosem volt felhőtlen a viszonya, ellenben a nagymamája igazi "irodalmi összejöveteleket" rendezett, amikor meglátogatta. Utóbbiak milyen nagyszerűek is lehettek!

    Jó néhány éve Zsuzsának volt egy Terézanyu rovata egy bizonyos heti lapban, amit nagyon szerettem. Aki emlékszik rá, olvasás közben örömmel fedezi fel, hogy itt-ott visszaköszönnek azok az írások.
Sokan sok mindent írtak már a könyvről, jót is, rosszat is. Aki klasszikust akar olvasni, olvasson klasszikust; aki azonban szórakoztató, mégis tartalmas könyvre vágyik, nyugodtan vegye kezébe a könyvet. Nem fog csalódni :).
"Körülöttem áll három kapucnis tinédzser, akiknek nem nagyon beszélem a nyelvét, nem látom arcukat. Úgy döntöttem, anyanyelvemen reagálok:                                                                
  - Fiúk - szóltam a tőlem telhető legnagyobb nyerseséggel, mint amikor az üregi nyúl reklamál a répanagykerben -, volnátok szívesek elhúzni a büdös francba, amíg szépen vagyunk,öcsisajtok,léc.                                                                                                                                 Istenem, hetvenes évekbeli fenyegető magyar szlenget használok. Talán az öcsisajt tett be nekik. Ehhez fogható hangzású szó nincs az angolban. Mintha megrémültek volna tőlem, hátrahőköltek. Pillanatnyi zavarodottságukat kihasználva kiléptem a  félkörből, ahova zártak, és továbbindultam. Ha követnek, majd az üvöltöm nekik, bútorraktár vagy bugylibicska, úttörőáruház! Halálos hangzású szavak egy angolszász fülnek. Pöcsisajtok, mit tudtok ti a magyar anyanyelv mindenható erejéről?"


Rácz Zsuzsa: Nesze Neked Terézanyu!
348 oldal
Ulpius-ház, 2009
3499 Ft

2010. március 17., szerda

"Az Idő semmi."

  "– És a feleséged aggódik miattad?
– Igen – mondom lágyan. – Aggódik. – Tűnődöm, mit csinálhat most, 1999-ben Clare. Talán alszik. Talán nem is vette észre, hogy elmentem.
– Szereted őt?
– Nagyon – suttogom. Némán fekszünk egymást mellett, nézzük a táncoló faágakat, a madarakat, az eget. Elfojtott szipogást hallok, és Clare-re pillantva döbbenten látom, hogy könnyek folynak végig az arcán a füle felé. Felülök, fölé hajlok. – Mi a baj, Clare? – Csak rázza a fejét, és összeszorítja a száját. Megsimogatom a haját, felültetem, magamhoz ölelem. Gyerek még, és már nem az. – Mi a baj?
Olyan halkan mondja, hogy meg kell kérnem, ismételje meg.
– Csak az, hogy azt hittem, én vagyok a feleséged."


     Egy másik olyan könyv, ami lépten-nyomon szembe jött velem a könyvesboltban, újságokban és kérlelt, hogy vegyem meg. Egy őszi napon megpillantottam egy webáruházban és lecsaptam rá. Szerencsém volt, mert harmadnap már egy darab sem volt belőle. Valamit tudhat ez a könyv...

       Másnap megkaptam, belelapoztam, feltettem a polcra. Valahogy furcsa volt: szerintem ronda a borítója és eléggé méretes a könyv is, de annyi baj legyen. Mivel a film hazai bemutatójával egy időben adták ki újra, egyértelmű volt, hogy filmes borítójúnak könyvelem el. Pedig nem:egyáltalán nem a filmbeli szereplők vannak a borítón!

   De a lényeg: elkezdtem olvasni és teljesen magával ragadott. Egyáltalán nem tűnt furcsának az időben ugrálás, hiszen így ismerjük meg igazán Clare-t és Henry-t, akik felváltva mesélik el a történetüket.
Először a könyvtárban találkoznak, Clare éppen anyagot keres a dolgozatához, amikor belebotlik az ott dolgozó Henry-be, akiről már szinte mindent tud. Henry persze nem ért semmit, aztán rájön, hogy egy másik énje találkozott már a lánnyal.
Később összeházasodnak és élnék a maguk kis életét, azonban Henry kontrollálhatatlan eltűnései állandó problémát okoznak. Ráadásul a gyerekvállalás sem megy olyan egyszerűen, mint gondolták.

   Már éppen révbe érni látszik az életük amikor újabb tragédia történik, és a halál szele megérinti őket. Mindketten tudják, hogy bekövetkezik a tragédia, csak azt nem, hol és mikor.
Ez volt az a könyv, amit másodszorra is el kellett olvasnom, miután befejeztem. Ahogy már írtam, az időutazás egyáltalán nem okozott gondot, nem sci-firől van szó, hanem egy átlagosnak tűnő fiatal párról, akik életébe mindig beleszól az idő.

Ezt tudja hát a könyv: magával ragad, kikapcsolja a külvilágot és bevezet egy másikba, amely akár a sajátunk is lehetne. Rendben, mi nem tudunk időutazni, de azért megéri elolvasni. És kit érdekel már a ronda borító? Természetesen a filmet is megnéztem. Mint általában, itt is kimaradt ez-az, de összességében egész jól visszaadja a könyv főbb momentumait, de nálam továbbra is 1:0 a könyv javára.


Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
Eredeti cím: The Timetraveller's Wife

Fordította: Gálvölgyi Judit
564 oldal
Athenaeum Kiadó, 2009
3490 Ft
Képek: Google.hu

Szederbor


 "A bor beszél. Kérdezzünk csak meg bárkit. Az utcasarki orákulumot, az esküvői lakomára betérő hívatlan vendéget, a szent őrültet. Millió hangon szólal meg. Megoldja a nyelvet, mélyen eltemetett titkokat hoz napvilágra, olyanokat, amelyekről talán nem is volt tudomásunk. Kiabál, őrjöng, suttog. Nagy tervekről, tragikus szerelmekről és iszonyatos árulásról szónokol. Sikoltozva kacag. Magában kuncog. Önnön tükörképe előtt sír. Tovatűnt nyarakat és olyan emlékeket kelt életre, amelyeket jobb lenne elfelejteni. Minden üvegből más idők, más helyek könnyű illata lebben elő, a legközönségesebb Liebfraumilchtől a királyi Veuve Clicquot-ig mind szerény csoda. Vagy ahogy Joe nevezte: hétköznapi mágia. Az alapanyag átalakítása álmokká. Laikus alkímia."


Miként változtatja meg egy ember életét néhány üveg bor és egy újsághirdetés? 

  Jay MacKintosh évekkel ezelőtt nagy sikerű könyvet írt gyermekkori élményeiről, azóta viszont alkotói válságban szenved. Most barátnőjével él Londonban, álnéven kevésbé sikeres könyvek szerzője. Egy napon azonban minden megváltozik.

    Jay megpillant egy hirdetést, amelyben egy eldugott kis francia falubeli birtok szerepel. Hősünk azonnal lecsap rá, becsomagolja hátizsákját és útnak indul. Az út rögös, de végre megérkezik. A birtok azonban elhanyagolt. Színhelyünk nem más, mint a Csokoládéból ismert Lasquenet és néhány régi ismerős is újra feltűnik. Jay nekilát a felújításnak, miközben titokzatos szomszédasszonya is magára vonja a figyelmét. Olvasás közben visszatérünk Jay gyerekkorába, megismerkedünk Földialma Joe-val és az ő hétköznapi mágiájával. Jay újra írni kezd és a szomszédasszonyról is sok minden kiderül...

    Nagyon szeretem Joanne Harris könyveit, de ezt valahogy nem éreztem az igazinak. Jay gyerekkori emlékeinek szerintem túl sok lapot szentelt az írónő, míg a végét gyorsan összecsapta, ami nem jellemző rá. Nyilván a városban felnőtt olvasókat izgalommal tölti el a vidéki gazdálkodás bemutatása, nekem viszont nem volt újdonság, nem is szerettem azokat a részeket. Sokkal jobban érdekelt a jelen. De egyszer biztosan újraolvasom :).


Kedves Olvasó! Ahogy ígértem, újraolvastam a regényt és ezúttal már tényleg tetszett. Az új bejegyzésem itt olvasható róla.





Joanne Harris: Szederbor
Eredeti cím: Blackberry wine
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
296 oldal
Ulpius-ház, 2004
2490 Ft
Kép: Google.hu

2010. március 16., kedd

Újrakezdés

"Ui.: Egyszer azt ígértem, hogy összeírok neked egy listát, hát itt van. Minden kis borítékon van egy dátum. Csak azon a napon nyisd ki, és ami benne van, azt kötelező megcsinálnod. Oké? Rajtad lesz a szemem, csak, hogy tudd..."

   Azt hiszem nem vagyok egyedül, amikor azt írom erről a könyvről, annyit hallottam róla és annyiszor jött szembe velem a különböző honlapokon, hogy meg kellett vennem.



   A filmet már jóval korábban láttam, de mivel Hillary Swank számomra nem szimpatikus (ezúton is elnézést kérek a rajongóitól), így nem hagyott mély nyomokat bennem.

   Kb.: másfél éve az ismeretségi körömben kézről kézre járt a könyv, a lányok teljesen odáig és vissza voltak tőle. Egyre kíváncsibb lettem, miért olyan népszerű?

     A történet: Holly két hónapja vesztette el a férjét, Gerryt, akivel a fél életét töltötte. Mély depresszióba zuhan, nem érdekli senki és semmi. Aztán egy nap, a szokásos anyai telefonbeszélgetés során szóba kerül egy doboz, ami a Hollyé, aki 10 borítékot talál benne azzal az utasítással, hogy a borítékot csak az adott hónap első napján bonthatja fel. A borítékok egy-egy rövidke levelet, pontosabban feladatot tartalmaznak a kétségbeesett lány számára.

    A hónapok múlásával egyre komolyabb feladatokat kap, amiket sikeresen teljesít, miközben újra közel kerül a családjához és fokozatosan visszatér a normál életbe.

    Ez a könyv az újrakezdésről szól, megtanít arra, hogy bármilyen tragédia történik is, nem szabad feladni. Az élet megy tovább, ahogy mondani szokás - nehéz, de menni kell tovább azon a bizonyos úton. Bár a stílusától néha a falra másztam volna - gondolok itt a pezsire és az ajszira -, a végére megszoktam. Bár valahogy mégis olyan volt, mintha tini lányok beszélgetnének egymás közt, pedig ezek a lányok már régen kinőttek a kamaszkorból.


Cecelia Ahern: U. i.: Szeretlek
Eredeti cím: P. S.: I Love You

Fordította: Pavlov Anna
512 oldal
Tericum Kiadó, 2009
3170 Ft

2010. március 15., hétfő

A színes fátyol

 "Megállt és Walter szemébe nézett.
 - Elmegyek önnel oda - mondta.
 - Jó.
 - Mikorra legyek készen? 
 - Holnap estére.
Kitty nem tudta, honnan veszi a bátorságot. Walter közönyössége dárdaszúrásként hatott rá, Kitty olyat mondott, amelyen maga is meglepődött. 
 - Azt hiszem, nem kell egyéb, mint néhány nyári holmi és egy szemfödél, nem?
Walter arcát figyelve látta, hogy könnyedsége bosszantja.
 - Már megmondtam a cselédjének, mire lesz önnek szüksége.
Kitty bólintott és felment a szobájába. Arca halvány volt."

   A harmincas évek Londonjában az elkényeztetett Kitty megismerkedik Walter Fane-nel, aki azonnal beleszeret. Kitty-t nem érdekli a férfi, azonban amikor megtudja, hogy a húga férjhez megy, azonnal elfogadja a férfi házassági ajánlatát. Sanghajba költöznek, Kitty viszont unatkozik orvos férje mellett, így szeretőre talál a helyi konzul, Charlie személyében. Amikor Walter tudomást szerez a románcról, a kolera által leginkább sújtott területen fogad el állást. Célja egyértelmű: kettős öngyilkossági kísérletnek szánja.

    Kitty ismét kénytelen költözni, de a mostani véglegesen megpecsételi sorsát, és vannak dolgok, amelyek elkerülhetetlenek...

Kettejük fejlődéstörténete a könyv, amelynek fő helyszíne egy csodálatos, Isten háta mögötti hely. Kitty pálfordulása igazán tanulságos és példaértékű. Az elkényeztetett lányból feleség lesz, akinek a járvány közepette végre értelmet nyer eddigi élete.

A könyvből készült film egészen jól adja vissza mind a könyv hangulatát, mind a tartalmát. Érdemes megnézni, de a könyvet is elolvasni! :)


William Somerset Maugham: A színes fátyol
Eredeti cím: The Painted Veil

Fordította: Schmidt József
208 oldal
Fiesta, 2008
2490 Ft

2010. március 14., vasárnap

Szerelem a halál árnyékában


"Az sem helytálló, miként a kívülálló talán szeretné hinni, hogy a múlt elevenségének csak megfigyelői, míg a jelenének részesei vagyunk. Foglalkozni a történelemmel azt jelenti, hogy hidat verünk a múlt és a jelen közé, és mindkét partot figyelemmel kísérjük, mindkettőn tevékenykedünk."

     A 15 éves Michael Berg egy nap rosszul  lesz az utcán, egy fiatal nő, Hanna siet a segítségére. Kiderül, hogy a fiú sárgaságban szenved, így hónapokig kénytelen otthon maradni. Később, amikor édesanyja tudomást szerez a segítőről, elküldi hozzá a fiát, hogy mondjon köszönetet. Hamarosan kezdetét veszi nem mindennapi viszonyuk, amely a fiú egész életére rányomja bélyegét.
Michael a légyottok miatt az iskolából is lóg, amit Hanna nem néz jó szemmel, így érdeklődni kezd a "fiúcska" tanulmányai iránt. Ekkor kéri meg, olvasson fel neki.

    Egy napon azonban a nőnek nyoma vész. Michael a jogi egyetemen tanul tovább, és egy szeminárium keretében a háborús bűnösök tárgyalásán a vádlottak padján ismerős arcot fedez fel.
Az elgondolkodtató témát boncolgató témájú regény végén kapunk csak magyarázatot, miért is született meg a mű. Rövidsége ellenére gyorsan olvasható, mégis olyan gondolatokat vet fel, melyek fölött nem lehet elsiklani. Olvasás közben azon gondolkodtam, meg lehet-e  bocsátani Hannának? Tudatában volt-e annak, amit tett? Nem sikerült állást foglalnom egyik oldal mellett sem.



"Életünk rétegei oly szorosan rakódnak egymásra, hogy a későbbiben mindig a korábbira bukkanunk, nem olyanra, mint ami már elmúlt és elintéződött, hanem mint ami még létezik és élő és eleven. Értem én ezt, mégis, néha nagyon nehezen viselem el."

   A film remekül visszaadja mind a regény hangulatát, mind a cselekményt (bár jelen esetben nem sok variálási lehetőség volt), mégis érdemes elolvasni a könyvet is. 



Bernhard Schlink: A felolvasó
Eredeti cím: Der Vorleser

Fordította: Rátkai Ferenc
220 oldal
Ulpius-ház, 2009
2999 Ft
Kép: Google.hu

2010. március 13., szombat

Egy tökéletes nap

"Mert mi is Róma? (...) Róma pontosan úgy szeretteti magát az emberrel, mint egy nő, mert tetszik, mert jól érzed magad vele, mert megértő, befogad és válaszol. Mert a szépségét szabálytalanná tevő minden hibája és mulasztása ellenére az ő szépsége mindenki másét fölülmúlja a szemedben. Feleségül vettem Rómát, mint Emmát. Gyönyörködtem a szépségében, amely azonban sosem volt az enyém."




     A történet hétköznapinak is mondható: adott egy maroknyi római, akiknek egyetlen napjába nyerünk betekintést. Van köztük szegény, gazdag, férfi, nő, felnőtt és gyerek. De miért éppen ők? Mi köze ennek a néhány rómainak egymáshoz? Erre csak a huszonnegyedik órában kapunk választ.
 
     Rögtön az első oldalakon lövések dördülnek, azonban a tettes kilétét sokáig homály fedi.
Május van, néhány nappal a választások előtt. egy középkorú képviselő, Elio Fiorevanti (fiore = virág, avanti = előre) éppen beszédet készül tartani, nem biztos az újraválasztása sikerében, így aludni sem tud. Fiatal és szép felesége a kislányuk születésnapi zsúrját igyekszik tökéletesen megszervezni, míg a különköltözés gondolatát mérlegeli.

     A képviselő testőre, Antonio Buonocore (= jószívű) volt felesége ablakát figyeli, aki évek óta elköltözött két gyermekükkel. Kamasz lányuk lázad, míg kisfiuk meghívást kap a születésnapra.
Egy huszonéves lázadó - mellesleg Fiorevanti képviselő fia -  graffitikkel díszíti az éj leple alatt a római metrókocsikat, egy irodalomtanár a szeretőjével tervezi eltölteni a hétvégéjét, ugyanis péntek van. Eddig teljesen szokványosnak tűnik minden.

    A politikus azonban véletlenül rossz beszédet mond el, a felesége lakást néz és bájcseveg a többi anyukával, a graffitiművész a jogi karon vizsgázik, a testőr levelet ír munkaadójának, lánya piercinget csináltat, a fia Kis Herceggé változik egy napra, míg az anyjuk élete is fordulóponthoz jut. Nem beszélve a már említett tanárról, aki szintén fontos döntésre szánja el magát.
  Az idő múlásával végül minden világossá válik, és a végkifejlet is sejthető. Az utolsó órákban érzett balsejtelmeim beigazolódtak, rendkívül mélyen érintett. Azonban, amikor azt hittem, mindennek vége, újabb meglepetéssel szolgált a regény... Az a fajta könyv, amin napokkal az olvasás után is rágódik az ember és nem hagyja nyugodni. 

  A filmváltozatát olaszul láttam (ez is azon filmek egyike, amit itthon be sem mutattak). Az alaptörténet megmaradt, egy-két változáson ment át, mint minden filmváltozat. Mindenesetre kedvcsinálónak a regény elolvasásához nem rossz. 



Melania G. Mazzucco: Egy tökéletes nap
Eredeti cím: Un giorno perfetto 
Fordította: Gál Judit
494 oldal
Európa Kiadó, 2009
3500 Ft

Egyetlen nap

 "Mert aki Westminsterben lakik - hány éve is már? több mint húsz -, még a legnagyobb forgalom közepén, vagy éjszaka felébredve is, érez - Clarissa biztos volt ebben - valami különös csendet, ünnepélyességet; valami leírhatatlan szünetjelet, várakozásteli visszafojtottságot (persze, lehet mindez a szívétől is, melyet, mint mondták, megviselt az influenza), mielőtt a Big Ben üt. Most! Felzúgott-zengett. Először csak zenei jelzésként szinte, aztán, visszavonhatatlanul, ütni kezdte az órát. Ólmos-súlyos gyűrűi szétoszlottak a levegőben. Micsoda szamarak vagyunk, gondolta Clarissa, keresztülvágva a Victoria Streeten. Mert az ég a megmondhatója csupán, miért szeretjük annyira, miért látjuk ilyennek, miért fűzzük tovább gondolatban, magunk köré építve, mindig újra ledöntve, minden pillanatban újjáteremtve ezt az egészet; de hát a legutolsó madárijesztő, a sok porig alázott nyomorul is, ahogy ott ül kinn a lépcsőn (és szürcsöli önnön tönkrejutottságának seprőjét), ugyanígy tesz; s éppen ezért, erről meg volt győződve, semmire sem lehet itt jutni: éppen ezért, mert szeretik az életet. Az emberek szemében, lendületében, lábdobogásában, vánszorgásában, a zajban és a forgatagban, a kocsikban, autókban, autóbuszokban, teherautókban, az utcán végigimbolygó-csoszogó szendvicsemberekben; a cinek és fúvósok csinnadrattájában, a verklinyikorgásban, a magasan fönn keringő repülőgép diadalmas motorberregésében, cérnavékonyka énekhangjában - mindenütt ott volt, amit ő is szeretett: az élet, London, ez a júniusi pillanat."

    Sokan talán nem is tudják, hogy ez a regény ihlette Az órák című regényt, amiből a nagy sikerű film készült. 
 
      Virginia Woolf az egy nő egy napját vetette papírra. Clarissa Dalloway 52 éves, London utcáin sétál és estélyt készül adni. Mrs. Dalloway köztiszteletben álló hölgy, hiszen a férje politikus. Ez alatt az egy nap alatt betekintést nyerünk Clarissa lánykorába, megismerhetjük a családját, barátait.


      A középpontban kétségtelenül Mrs. Dalloway áll, azonban feltűnik az utcán egy fiatal házaspár: Septimus Warren-Smith és olasz felesége, Rezia. Septimus átélte az első világháború borzalmait, ami végérvényesen megváltoztatta az életét. Bár feleségül vette az életvidám Lucrezia-t, mégsem boldogok együtt. Rezia normális életet szeretne egy normális férjjel, azonban Septimus mellett ez nem lehetséges. 

  Mrs. Dalloway élete sem olyan egyszerű. Indiából 25 év után hazatér egykori szerelme, aki bejelenti, hogy beleszeretett egy ottani nőbe. Lánya, Elizabeth pedig szerinte a nem megfelelő nővel barátkozik, férjét ebédre hívják, azonban nélküle.
     Elérkezik az este, ahol London színe-java megjelenik, Clarissa ismét tökéletes estélyt szervezett.
Ezt a regényt nem lehet csakúgy levenni a polcról, hogy "na, akkor most ezt olvasom". Ennek a regénynek különleges hangulata van. Nehezen olvasható, egy-egy mondatot többször is el kell olvasni, hogy igazán megértsük. Ezért is választottam idézetet a regény elejéről. Ha már azt sem sikerült itt elolvasni, akkor nem fog menni a többi sem. Virginia Woolf elkalandozik írás közben, akárcsak néha az olvasó. Ha nem olvastam volna, nem értettem volna meg Az órákat sem, hiszen sok a közös kiindulópont. Nehezen és lassan ment, de megérte.


Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
Eredeti cím: Mrs. Dalloway
Fordította: Tandori Dezső
264 oldal
Európa Kiadó, 2004
2800 Ft

2010. március 12., péntek

Idegölő gasztrokrimi

         Tavaly egy akció keretében vettem a "párjával" együtt, amiben Amerika konyhafőnökei az áldozatok. Korábban olvastam egy részletet a könyvből (abban nem vagyok biztos, hogy ebből volt, lehet a "testvéréből"), ami kíváncsivá tett. Hétvégén az unalmas vonatozás alatt elő is vettem. Kb. 15 oldalt olvastam , de azonnal vissza is került a táskámba, mert nem tudott lekötni. Hétvégén mégis befejeztem.


         A történet: Natasha O'Brien New Yorkból Londonba érkezik, hogy ő készítse el a desszertet egy fogadáson. Natasha tipikusan az a nő, aki egy divatlapból lépett elő: a reptérre való érkezésekor pontos leírást kapunk a ruházatáról, táskájáról, természetesen a márkanevekkel együtt. Számomra ez azért tűnt furcsának, mert a könyv 1976-ban íródott, amikor - tudtommal, bár még nem születtem meg - még nem volt divat a "trendiség".
Másnap a szeretője a kemencében végzi, így azonnal Natasha válik az első számú gyanúsítottá. Őt két újabb áldozat követi, akik szintén különleges módon lelik halálukat. hamarosan kiderül, hogy a gyilkos egy komplett menüsor alapján "dolgozik".



         Valahogy Natasha nem nyerte el a szimpátiámat (pl. nevelőapja volt a szeretője, ill. az egyik nyomozóval is összeszűri a levet), de van nála ellenszenvesebb szereplője is a könyvnek: Achille van Golk, akit éppen diétára kötelezett az orvosa túlsúlya miatt, mellesleg a leghíresebb európai konyhaművészeti magazin kiadója.



         A történet nem túl bonyolult, már a regény közepén kiderül, ki is a titokzatos gyilkos. Később újabb különös gyilkosság történik, aztán a nyomozás lezárul.
Olyan egyszer(sem) olvasható könyvnek nevezném, és a regényben szereplő receptek sem nyerték el a tetszésemet. 


Nana és Ivan Lyons: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
Eredeti cím: Someone is Killing the Great Chefs of Europe
Fordította: Komáromy Rudolf
240 oldal
Kulinária Kiadó, 2006
2490 Ft (féláron vettem, de az is túl sok volt érte, végül beadtam a könyvtárba, hátha ott megörül neki valaki)

Egy könyv, három nő, három sors

    Jó néhány éve, hogy először láttam a filmet. Természetesen késő éjszaka vetítették, de tudtam, hogy meg kell néznem. Most végre elolvastam a regényt is.

    Szerény véleményem szerint ciki, ha valaki nem tudja beazonosítani a könyvet, de legalább a filmet, mert pl.: ezért kapott Nicole Kidman Oscar-díjat. Pontosabban az egyik főszereplő, Virginia Woolf megformálásért.

   A könyvben három nő, három különböző időbeli egy napja bontakozik ki. Hogy mi a közös bennük? Egy regény: egyikük írja, másikuk olvassa, a harmadik átéli.


     Virginia Woolf, a labilis idegzetű, de zseniális angol írónő vidéken tengeti napjait, miközben Londonba vágyik. Nem érzi jól magát vidéken, nem tud kibontakozni. Éppen új regényt készül írni, melynek egy nő a főszereplője. Regényt szeretne írni egy nő egyetlen napjáról.

"Mindig sokkal jobb könyv van az ember agyában, mint amit végül sikerül papírra vetnie. Iszik egy korty hideg kávét, és megengedi magának, hogy végigolvassa, amit eddig írt. Elég jónak tűnik; egyes részei tényleg szólnak. Teli van hiú ábrándokkal persze – azt akarja, hogy ez legyen a legjobb könyve, az, amelyik végre felér az elvárásaihoz. De egy átlagos nő életének egyetlen napja elég anyag egy regényhez?"

  Laura Brown tisztességes háziasszony és feleség 1949-ben. Kisfiával tortát készül sütni a férje születésnapjára. Laura második gyermekét várja, megvan mindene, mégsem boldog. Mivel sokat kell pihennie, így Virginia Woolf könyveit olvassa, ma kezdi el a Mrs. Dalloway-t, ami teljesen magával ragadja.

    Clarissa Vaughan New York-i, ötvenes éveiben járó asszony,
beteg költőbarátjának készül estélyt rendezni, aki aznap vesz át egy neves irodalmi díjat.

A regény megértéséhez nem árt ismerni Virginia Woolf eredeti regényét. szerencsésnek mondhatom magam, mert a két könyvet egymás után olvastam. Az órákban ismerős szereplőkre bukkanhatunk, akik nem véletlenül tűnnek ismerősnek, hiszen Michael Cunningham alakjait Virginia Woolf szereplői ihlették.

   Mindhárom nő életében közös pont a halál kérdése: Virginia folyamatosan a halál gondolatával játszik, születendő regényében is kiemelt szerepet kap. Laura Brown éppen a könyv hatására gondolkodik el a halálon, lezárhatja eddigi életét. Míg Clarissa naponta szembesül a halál szelével, ugyanis Richard, a költő AIDS-es, előrehaladott stádiumban van, senki sem tudja, mennyi ideje van hátra.

   A regény zseniális, elgondolkodtató, különös hangulattal bír. Nem elég egyszer elolvasni és kell egy bizonyos hangulat is hozzá. Bár a filmet többször is láttam, mégis a könyv több új elemet is hozzáadott, így vált teljessé a kép. Legalább egyszer mindenkinek el kell(ene) olvasni.


Michael Cunningham: Az órák
Eredeti cím: The Hours

Fordította: Tótisz András
252 oldal
Ulpius-ház, 2006
2480 Ft
Képek: Google.hu

Csokoládé

Kedves Olvasó! 
A bejegyzés megírása óta újraolvastam a könyvet, és egy új iromány is született róla, ami itt olvasható. Inkább utóbbit ajánlom olvasásra, ezt csak azért nem törlöm, mert annak idején ezzel indult a blog.


Hogy miért szeretem annyira ezt a könyvet? Mert elvarázsol, szórakoztat és tele van finomabbnál finomabb csokival :). 
Azok közé tartozom, akik először látták a filmet és csak később olvasták a könyvet. Persze a film is tetszett, tökéletes a szereposztás, de könyv - ahogy általában lenni szokott - nagyon sok pluszt hozzátesz. Nem véletlen, hogy újra és újra lekerül a polcról. A könyv a '90-es évek végén íródott, így a történet nem az '50-es évek végén játszódik. De nem ez az egyetlen eltérés.

   Vianne Rocher hatéves Anouk lányával érkezik meg Lasquenet-be, egy kis francia faluba. Februárt írunk, a faluban éppen karnevál van. Az ismeretlen nő azonnal szemet szúr a helyieknek, leginkább a falu papjának, Reynaud-nak. A kedélyeket még inkább borzolja, amikor Vianne csokoládézót nyit Nagyböjt idején. Ahogy az lenni szokott, az emberek összesúgnak a háta mögött, hiszen hol a férje? Miért egyedül neveli a kislányát? A sugdolózások azonban együtt járnak a kíváncsisággal, így egyre többen látogatják a csokoládézót. 


     Vianne újabb haragosokra tesz szert, amikor befogadja a részeges férjétől menekülő Josephine-t, valamint szóba elegyedik a vízi cigányokkal. Mondanom sem kell, ezek a faluban főben járó bűnnek számítanak.


    A végkifejlet azt hiszem, ismert, de az odáig vezető út számos titkot és meglepetést tartogat az Olvasó számára, aki felváltva Vianne és Reynaud tolmácsolásában ismeri meg az eseményeket, amelyeket tökéletesen összefoglal Vianne:

"Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?"


A konzervatív Reynaud számára igen, de számunkra nem ;).


Joanne Harris: Csokoládé

Fordította: Szántó Judit
310 oldal
Ulpius-ház, 2006
2480 Ft (a filmes borítós 2999 Ft)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...